Hagyományosan a magyarkanizsai Nagytemetőben kezdődött tegnap a márciusi ifjak hőstettei előtti tisztelgés a városban. A nemzeti ünnep alkalmából Kávai Szabolcs történelemtanár, a községi tanács tagja mondott ünnepi beszédet, melyből fontos kiemelni a kulcsgondolatot, miszerint március 15-e minden magyar közös ünnepe, bárhol is éljen a világon.
– A március 15-ei nemzeti ünnepünkkel kapcsolatban két tanulságot szeretnék megosztani. Az egyik, hogy a szabadság kivívása nem örök érvényű. A szabadságért állandóan meg kell küzdeni. A nagy birodalmak árnyékában élő nemzetek függetlensége, szabadsága állandó veszélyben volt, és ne legyünk naivak, ma is veszélyben van. Emiatt nem kell berzenkednünk, igazságtalanságot kiáltanunk. Különösen nemzetellenes bűn lenne magunkba fordulva, sértődötten a saját sebeinket nyalogatni. Akkor mi a teendő? Tanulva 1848 forradalmáraitól, a választ kimondani nagyon könnyű, de annál nehezebb végrehajtani: Harcolni, küzdeni, ellenállni! Ma, a XXI. század elején, szerencsénkre olyan kegyelmi állapotban élünk, hogy nem fegyverrel kell a szabadságunkat megóvnunk, de a harc, a küzdelem és az ellenállás ma is folyik. A másik tanulsága a forradalomnak az összefogás, az egység. Ilyenkor általában a nemzeti egységről szoktak beszélni, amely azokban a történelmi pillanatokban példaértékű volt. A nemzeti egység mellett épp olyan fontos a sorsközösségben, egymás mellett élő közép-európai, balkáni kis nemzetek összefogását hangsúlyozni – mondta Kávai Szabolcs.
Az emlékezés és kegyelet koszorúinak elhelyezése után az ünneplők a Dobó Tihamér Képtárba vonultak, ahol a testvérvárosi, tatai Sulyok Teréz kiállítását tekinthették meg, amelyet Nyilas Leonov Anita községi tanácsnok nyitott meg. Ezt követően a városháza dísztermében tartotta meg ünnepi beszédét Fejsztámer Róbert polgármester, aki a család és a szülőföld, az összefogás és a bátorság fontosságát helyezte előtérbe.
– Sokan úgy tartják, hogy Világosnál minden elveszett. Valóban: a magyar sereg másfél évnyi küzdelem után letette a fegyvert a túlerővel szemben. Nekünk, az utókornak azonban példát adott halált megvető bátorságból és becsületből. Arról, hogy ki kell tartanunk az olyan erkölcsi értékek mellett, mint amilyen a család és a szülőföld. Nekünk, vajdasági magyaroknak különösen azt fontos megértenünk, hogy a különbözőségeink ellenére egyek vagyunk, és csak összefogásban tudunk megmaradni. Az 1848. március 15-én utcára özönlő tömeg sem volt egységes: voltak közöttük jobb- és baloldali irányultságúak, liberálisok és konzervatívok, hevesebb vérmérsékletűek és tárgyalni készek… Mégis a közös cél egységbe kovácsolta őket. Tudták: „A haza minden előtt…”, hogy vállt vállnak vetve, együtt kell kiállniuk a követeléseik mellett. 1848 márciusában az ellentétek háttérbe szorultak, és csak a közösség, a nemzet számított – mondta a polgármester ünnepi beszédében.
Az est méltó befejezéseként vendég előadók léptek színre. A verses-zenés összeállítást Szemerédi Bernadett és Széplaky Géza adták elő. A műsor rendhagyó módon a felesége, Szendrey Júlia szemszögéből idézte meg Petőfi Sándor szellemét a forradalom kitörésétől egészen a magyar költőóriás rejtélyes eltűnéséig.
