Tusványoson előadást tartott Matuska Márton, lapunk nyugalmazott újságírója, aki évtizedek óta kutatja a délvidéki magyarság ellen irányuló, második világháború utáni megtorlásokat.
Matuska Márton (Fotó: Ótos András)
– Az idén emlékezünk meg az 1941–45-ös délvidéki vérengzés hetvenötödik évfordulójáról. Ahol csak tehetem, szóvá teszem, hogy készüljünk fel rá, és megfelelő programmal emlékezzünk. Tusványost nagyon jó alkalomnak találtam a téma ismertetésére, egy siker, hogy eljutottam ide.
Matuska szerint az egész Kárpát-medencében történtek hasonló dolgok a teljes magyarsággal. – Az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és anyaországi magyarokkal is történtek a délvidékihez hasonló események. Ami velünk történt, sokkal szörnyűbb dolog, mert módszeresen irtották a magyarokat. A számok kérdése örök vitatéma, én sokakkal szemben állok a meggyőződésemmel. Véleményem szerint legalább húszezer magyar áldozatot tudunk bizonyítani. Sok ezerre tehető azoknak az áldozatoknak a száma, akiket pontos névvel ismerünk, de további több ezret nem ismerünk pontosan. Például '41 utolsó heteiben egy század honvéd megadta magát, a hadifogolytábor felé terelték őket, de Oroszlámos közelében mindet kivégezték. Még '90-ben mesélte nekem ezt a történetet egy oroszlámosi házaspár. Hasonló történt egy csoport leventével, akiket Makóról Csúrogra vittek lövészárkokat ásni, egy sem tért haza. Az ő nevüket nem valószínű, hogy valaha is fel tudjuk kutatni.
Matuska elmondta, szülőfalujában, Temerinben kezdetben 100-120 főre becsülték az áldozatok számát, a mai állás szerint viszont már 370 körül lehet ez a szám. – Hasonló esetek történtek Csúrogon, Zsablyán és Mozsoron. Ezeken a településeken összesen 5000 magyar élt, ebből név szerint ismerünk ezernél több áldozatot. Nagyon különböző a bizonyíthatóság mértéke, de a feltételezéseket is be kell számolni valami módon. Szintén ismeretlen azoknak a magyaroknak a sorsa, akik a szerémségi szlávok belviszályai idején átszöktek Újvidékre, Titelre, majd az összeomlás után nagy részük nem tért haza.
