Csütörtökön este Ternovácz István újságíró, 25 éve gyakorló méhész, a budapesti Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar Zentai Konzultációs Központ konzulens tanárának Túlélheti-e az ember a méhek kihalását? című előadásával megkezdődött a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ Bolygónk és mi című új sorozata, amely az éghajlatváltozással, annak bioszférára gyakorolt hatásával és az ezzel kapcsolatos témákkal foglalkozik majd. Napjainkban ugyanis a klímaváltozás egyre több időjárási jelenségben mutatkozik meg, melyeknek az élőlényekre gyakorolt hatása igen súlyos következményekkel járhat.
Ternovácz István előadásának bevezetőjéből megtudhattuk, hogy a jelenlegi nagyszámú méhpusztulás a becsélések szerint az elkövetkező években akár 46 százalékos is lehet, pedig a méhek sokat jelentenek az emberiségnek.
Ternovácz István a VM4K-ban (Fotó: Lukács Melinda)
– A méh bizonyítottan százmillió éves lény a Földön. Az első emberi maradványok kétmillió éves múltra tekintenek vissza. Ekkora a méhek előnye velünk szemben. Olyan élőlényről beszélünk, amely túlélte az idők viszontagságait. A méhek fennmaradhatnak, ha az ember nem szól közbe, mert az ember az egyetlen faj a Földön, amely önmagát is képes kipusztítani. A természetben az összes virágzó növény nyolcvan százalékát rovarok porozzák be, nagyrészt a méhek. Ha nem lennének méhek, számos gyümölcsökből előállított étellel és itallal lenne szegényebb a táplálkozásunk. Itt a Kárpát-medencében mindössze három gyümölcsfajta létezik, ami nem igényel rovarmegporzást: a szelídgesztenye (amiből egyébként is alig van), a dió és a mogyoró. A méh virágról virágra száll. Ha tehát nem lennének méhek, beporzó rovarok, nem történne meg a megtermékenyülés – hallottuk Ternovácz Istvántól, aki szólt egyes vegyszerek káros hatásairól, és kínai példával is előhozakodott, ahol annyira túlzásba vitték a vegyszerezést, hogy ma már az emberek maguk végzik a fákon a beporzást.
A méhész Vajdaságra is kitért.
– Nálunk az a gond, hogy a másfél millió hektáros termőterületek kilencven százalékán kukoricát, szóját, cukorrépát és gabonát termesztenek, és ezek főleg önmegtermékenyülők. Emellett a túlzott vegyszerezés is ártalmas a méhekre, orientációs zavart okoz náluk, nem találnak haza. Az, hogy mit tehetünk a méhekért, sajnos a nagyüzemek ellen szól, de nem ajánlatos egymáshoz közel túl sok méhet tartani, mert az úgymond jól mézelő területek, például egy hektárnyi akácerdő is öt méhcsaládot bír el. A lényeg az, hogy a méheknek jusson táplálék. Vajdaságban az erdők területe lecsökkent hét százalékra. Növelni kellene az erdővel beültetett területeket. Amíg voltak erdők, voltak méhek is. Most csak végeláthatatlan rónaság, hatalmas kukorica- és szójatáblák találhatóak mindenfelé. Amink viszont van és ahova érdemes vinni a méheket, azok az árterületek. Vizek mellett a méhek még találnak maguknak táplálékot. Habár nincs rá egyértelmű bizonyíték, de állítólag Einstein egyszer azt mondta, hogy ha kipusztulnak a méhek, négy éven belül ez a sors éri az emberiséget is. Érdemes ezen elgondolkodni. Szerintem az emberiség túlélheti a méhek kipusztulását, de az súlyos következményeket vonhat maga után, az étrendünk pedig korántsem lesz változatos és minőséges – fejtette ki Ternovácz István, aki a
méhek csodálatos életéről, a kommunikációjukról, a szervezettségükről is megosztotta a gondolatait.
– A méh nem háziállat, hanem háziasított állat. Aki komolyan és okosan foglalkozik méhészettel, az gondozza őket és szeretettel tekint a méhekre. Mindent megad nekik annak érdekében, hogy ők is adjanak vissza valamit – mondta Ternovácz István.
