Másodjára adott otthont a hétvégén a Dunán innen, Tiszán túl elnevezésű Kárpát-medencei ifjúsági tehetségkutató vetélkedő délvidéki elődöntőjének Horgos, egészen pontosan a helyi művelődési ház, ahol szombaton mást sem lehetett hallani, csak ékes magyar szót, népzenét meg néptáncot.
A horgosi Bartók Béla Művelődési Egyesület és a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület szervezésében remek hangulatban zajlott a verseny, amely a szervezők szerint nem is a versenyjellege miatt fontos, sokkal inkább a hagyományaink megtanulására és továbbtanítására helyezik ilyenkor a hangsúlyt. A zsűriben olyan neves művészekkel is találkozhattunk, akikre méltán lehetünk büszkék mi, magyarok, hiszen mások mellett Sebestyén Márta művésznő is helyet foglalt ott. A délvidéki döntő koordinátora, Csányi Tamara elmondta, hogy a versenyzők négy kategóriában indulhattak.
– A fiatalok népdal, néptánc, népzene és népmesemondás kategóriában mutathatták meg és mérhették össze a tehetségüket. Két korcsoportban, 6-tól 12 éves korig, illetve 12-től 18 évesig lehetett jelentkezni. A legnépesebb kategóriák általában a néptánc és a népdaléneklés, most is ezt láthattuk, viszont egyre többen vannak a népzenészek, sőt a mesemondók is nagyobb számban képviseltették magukat, mint tavaly. Közel háromszáz gyermek érkezett Horgosra, összesen 54 műsorszámmal. Óbecse, Szenttamás, Törökbecse, Martonos, Szabadka, Újvidék – csak hogy néhányat említsek azok közül a települések közül, ahonnan érkeztek résztvevők. Azt tapasztalom, hogy egyre több gyermek érdeklődik a rendezvény iránt, és évről évre ismerős arcokkal találkozunk, akik tovább is tanítják a hagyományokat. Mindenki minősítést is kap, a kiemelt arany minősítésűek a júliusban tartandó miskolci vetélkedőn való részvételt kapják ajándékba. A rendezvény üzenete, hogy át kell örökítenünk a hagyományainkat a fiataljainknak, nekik pedig éltetniük kell, ami csak úgy valósulhat meg, ha a gyermekeinkbe már egészen kicsi koruktól kezdve beleivódik ennek az egésznek a fontossága – hangsúlyozta Csányi Tamara.
Az egészen kicsi óvodásoktól kezdve a kamaszokig minden korcsoportból voltak résztvevők, akik szemet gyönyörködtető népviseletben, hangos kacajjal élvezték a rendezvényt. Talpai Emese például Óbecséről érkezett Horgosra a többi táncos társával együtt, és az udvaron próbáltak a fellépésük előtt.
– Nagydobronyit táncolunk a Petrence táncegyüttessel. Én már idestova hét éve táncolok, amit nagyon szeretek. Először vagyok ezen a versenyen, és nagyon tetszik az itt tapasztalt hangulat. Az egyik barátnőm kezdett táncolni, én pedig csatlakoztam hozzá, a táncban számomra az a legjobb, hogy közösségben vagyunk, nem is akármilyenben – mesélte lelkesen a kis táncos.
A szabadkai Népkör tagjai is rúgták a port a színpadon, művészeti vezetőjük figyelő tekintete kíséretében. Rumenyákovity Karlo elmondta, nagy öröm számukra, hogy részt vehettek ezen a vetélkedőn.
– Táncosokkal és énekesekkel, továbbá egy kis zenekarral érkeztünk. Folyamatosan készülünk, hiszen egy állandó munkának a kis szegletét mutatjuk meg ilyenkor a versenyeken. Jelen esetben éppen koreográfiafelkészülés van a tavaszi időszakban. Egy ilyen megmérettetés azonban más, mert ilyenkor nem csapatban, hanem szólóban is megmutatkoznak a táncosaink. Szerencsére van utánpótlás nemcsak Szabadkán, hanem egész Vajdaságban is, ezt mutatja a versenyen megjelent közel háromszáz táncos is. Nehezebb bevonzani a gyermekeket a mai modern elfoglaltságok mellől, de aki egyszer bejön megnézni a néptáncot, nagy valószínűséggel vissza is jön, az ilyen események pedig különösen ösztönzően hatnak a gyermekekre és a fiatalokra! – mondta a művészeti vezető.
A zsűrinek jó dolga volt, nehéz, hosszú, mégis jó, ugyanis délelőtt tíztől délután ötig, kis szünetekkel figyelhették a résztvevők produkcióit. Minden műfajra a legjobb szakembereket kérték fel a szervezők, így a tagok között Sebestyén Márta mellett ott volt Laposa Julcsi népzenész, Kokas Erzsébet népdalénekes, Szécsi Viktória néptáncpedagógus, Kelemen Zsolt népzenész és Nagy Abonyi Szabolcs mesemondó is.
Szécsi Viktória elmondta, hogy a látottak alapján nagyon büszke a vajdasági magyar néptánc, népzene és népmese művelőire.
– Nagyon izgultak, ám rendkívül felkészültek voltak a gyermekek, mindannyian pontos előadásmóddal, szép megjelenéssel érkeztek Horgosra. Számomra hiteles, amit ők itt produkáltak. A zsűri több szakirányú képviselőből tevődött össze, így mindenkinek megvolt a saját szempontja. Én a magam részéről nagyon szeretem látni az egyéniségeket, akik bátran megmutatják, hogy mire képesek. A tájegység, a hitelesség, a zene mind-mind fontos. A látottak alapján kiemelném Újvidéket, hiszen több korcsoporttal is nagy létszámban jelentek meg, ami nagy öröm számomra, hiszen őket már rég láttam az elmúlt időszakban – mondta Szécsi Viktória.
Rápoti-Fekete Mónika, a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület elnöke üdvözlőjében ugyancsak azt hangsúlyozta, mennyire jó érzéssel tölti el a gyermekek kitartása, majd hálás szívvel köszönte meg a részvevők jelenlétét, kiemelve, hogy küldetésként tekint erre a tevékenységre, amelynek révén megmozgatják a fiatalokat. A megnyitón elhangzott Veres Pálnak, Miskolc polgármesterének az üdvözlőlevele is, a nap folyamán pedig az ajándékait is szétosztották a gyermekek között.
Sebestyén Márta, akit egyetlen magyar embernek sem kell bemutatni, lapunknak nyilatkozva elmondta, a rendezvény egyfajta számvetés, nem is annyira vetélkedőnek, mintsem inkább tehetséggondozásnak, illetve -kutatásnak tekinthető.
– Óriási öröm számomra, hogy ilyen nagy létszámban voltak jelen a gyermekek ezen a rendezvényen. A mai világban nagyon kell tudni örülni ennek, mert ez nagyon nagy belső erőt is jelent. Úgy látom, minden egyes gyermek mögött az egész család is felvonul, és ez egy hatalmas erőforrás. Ez a fajta szellemi és lelki erő oda-vissza hat, mert a hagyományok megtanulásába belefektetett energia visszafelé is hat, erősödünk általa, és ez a tudás nem foszlik, nem vész el. Meg kell tanulnunk a hagyományainkat az elődeinktől, és tovább is kell adnunk azokat az utódainknak. Az intenzitás koronként változik. Jelenleg akkora médiazaj van, hogy ezt kiküszöbölendő, a pedagógusok és szülők felelőssége, hogy irányítsák őket, nem hatalmi szóval, hanem olyan élményekkel, amelyeknek köszönhetően a gyermekeknek lesz kedvük tovább tanulni. Nagyon sok gyertyalángocskára van szükség, amelyekből fáklyaláng gyúl, mert ennek a tűznek az összeadott értéke nagyon értékes – hangsúlyozta a művésznő, aki elmondta, hogy nagyon sok fantasztikus gyermeket látott Horgoson, ahol – ahogyan fogalmazott – szinte terülj, terülj asztalkám volt tehetségekből.
Az esti órákban kihirdették az eredményeket is a XI. Dunán innen, Tiszán túl Kárpát-medencei gyermek- és ifjúsági tehetségkutató verseny második délvidéki elődöntőjén, ahol kiemelt arany minősítésű produkciónak ítélték meg népmese kategóriában a hajdújárási Szalai Violettáét, népdal kategóriában pedig a szegedi Bartók Miklós Dánielét és a szabadkai Dalkötő leánykórusét. Népzene kategóriában Szeles Veronika (Zenta), a Jegec együttes (vegyes) és a Mendicus ifjú tamburazenekara (Csantavér) győzedelmeskedett. Néptánc kategóriában Kozsán Gergely (Horgos), Bohata Luca és Deák Dávid (Horgos), a Csiperke táncegyüttes (Óbecse) és a Ficánka tánccsoport (Horgos) érdemelte ki a kiemelt arany minősítést, így ők azok, akik júliusban részt vehetnek majd a Miskolcon tartandó megmérettetésen.
A rendezvény a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint Magyarkanizsa község önkormányzata, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatásával valósult meg.