2024. december 4., szerda

Előzzük meg a katasztrófát!

Magyarkanizsa község is érintett a projektumban

Magyarkanizsa, Vladimirci és Nyugat-Morava területén található 19 község az év végéig jelentős támogatást kap katasztrófamegelőzésre. Az ehhez kapcsolódó tevékenységeket a Városok és Önkormányzatok Állandó Értekezlete (SKGO) valósítja meg a fenntartható és inkluzív szolgáltatások helyi szinten elnevezésű projektum keretében, a svéd kormány támogatásával. 

A projektum célja a helyi közösségek ellenálló képességének erősítése, s magába foglalja a tervdokumentáció fejlesztését, a polgárok képzését, valamint a rendszeres evakuációs gyakorlatok végrehajtását. Külön hangsúlyt fektetnek a veszélyeztetett csoportok befogadására a vészhelyzetek során. 

Miloš Alavanja, az SKGO szakértője rámutatott arra, hogy a vészhelyzetek a lakosság különböző csoportjait érintik.

– A tervek kidolgozásakor fontos figyelembe venni minden csoport sajátos igényeit, a gyermekektől és a fogyatékkal élőktől kezdve az idősekig. Csak az említett közösségek aktív részvételével tudunk hatékony és hosszú távú stratégiákat kidolgozni a vészhelyzetek kezelésére – mutatott rá Alavanja. 

A projektum egyik kulcseleme a fiatalok oktatása. Az SKGO egy kézikönyvet készített el az általános iskolások számára, amelynek célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a megelőzésre, és felkészítse őket a megfelelő reagálásra vészhelyzet esetén. Az elmúlt tíz hónapban 10 településen hajtottak végre gyakorlatokat több mint 1000 diák részvételével. A Nyugat-Morava mentén található önkormányzatok az SKGO támogatásával egy katasztrófamegelőzési terv kidolgozásán dolgoznak, amely összesen 19 község és város területére terjed ki. A dokumentumok hatékonyabb koordinációt és együttműködést tesznek lehetővé, így a helyi közösségek ellenállóbbá válnak a katasztrófákkal szemben. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás