2024. december 19., csütörtök

Koszovó elismerése az egyetlen opció?

Pristina szerint nincs technikai jellegű párbeszéd, csak a végleges rendezés dialógusa folyhat

Miután a múlt héten Brüsszelben újraindult a Belgrád–Pristina-párbeszéd, már bizonyos részletek is kiszivárogtak arról, milyen irányba haladhatnak a továbbiakban a megbeszélések. A szerbiai tisztségviselők a téma kapcsán annyit közöltek, hogy a megbeszélés nehéz, de építő jellegű volt, s hogy az ország bonyolult politikai időszak elé néz, amelyben az egység vezethet csupán eredményre. Valamivel konkrétabban fogalmazott a tárgyalások kapcsán Avdullah Hoti koszovói kormányfő, aki közölte, már nem lesz téma Brüsszelben a későbbiekben Koszovó területi integritásának a kérdése, ez a téma lekerült a napirendről. Mint mondta, Koszovót a nemzetközi barátai segítségével sikerült visszavezetni oda, ahol lennie kell.

– Miután megromlottak Koszovó kapcsolatai az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal is, sikerült visszafordítani a kellemetlen folyamatot, s a nemzetközi erők támogatását is élvezzük abban a tekintetben, hogy a dialógusnak most már egyetlen világos témája lehet: a két ország  kölcsönös elismerése és a kapcsolatok teljes normalizálása – jelentette ki a pristinai kormány vezetője.

Nagy eredménynek nevezte ezt, mert mint közölte, mindössze egy hónap leforgása alatt, az új koszovói kormány megalakulása után érte el Pristina. Most már senki sem emlegeti Koszovó területi egységének a kérdését, jegyezte meg, hozzátéve, hogy ez a hozzáállás teljesen legitimnek számít, s bejelentette azt is, hogy az előző kormány által folytatott, elszigetelődésen alapuló politikának a vége. Meggyőződésének adott hangot, hogy az újrakezdett dialógusnak az eredménye az lesz, hogy Koszovó megkapja, ami megilleti, csatlakozhat az euroatlanti államok közösségéhez, egyenrangú tagja lehet a nemzetközi szervezeteknek.

Egy Facebook-bejegyzésében megállapította, hogy nem létezik a továbbiakban „technikai jellegű párbeszéd” sem, csupán a Koszovó elismeréséről szóló dialógus. A végső megállapodás Szerbia és Koszovó kölcsönös elismerése lesz – írta Hoti.

A koszovói kormányfő levelet intézett Vjosa Osmani-Sadriuhoz, a koszovói parlament elnökéhez is, ebben arról tájékoztatta, készen áll a képviselők előtt beszámolni az Aleksandar Vučić szerb államfővel folytatott tárgyalások részleteiről.

Mint ismeretes, Aleksandar Vučić csütörtökön arról számolt be, hogy Hotival elsősorban az eltűnt személyek, a Koszovóból áttelepültek témáját és a gazdasági kérdéseket vitatták meg. Bejelentette azt is, hogy holnaptól technikai jellegű párbeszéd kezdődik, melyen nem vesznek részt a legmagasabb tisztségviselők. Miroslav Lajčák, az EU különmegbízottja is megerősítette a technikai jellegű párbeszéd kapcsán elért megállapodást. Hoti bejelentése után nem lehet biztosra venni, hogy mikor és milyen formában folytatódik a mintegy húsz hónapos kiesést követően újjáélesztett magas szintű párbeszéd.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás