Újjáépül a szabadkai Zsinagóga orgonája

Topolyán az egykori családi ház falán csupán egy szerény tábla jelzi, hogy a hangszerek királynőjének nevezett, százéves és még régebbi hangszerek javítását, restaurálását végzik. Apró Tibor orgonajavító műhelyében jelenleg a szabadkai Zsinagóga orgonáját építik újra, szinte a semmiből.

– A szabadkai zsinagóga orgonája az 1902-es átadását követően az 1940-es évekig működött, utána évtizedeken keresztül a sorsára volt hagyva. Sok mindent széthordtak a hangszerből, nagyon sok kár keletkezett benne. Amikor először láttam, akkor valójában egy romhalmaz volt, egy lepusztult csontváz-szerkezet – mondta a 34 éves, de már tízéves tapasztalattal rendelkező orgonajavító, amikor körsétánk után helyet foglaltunk a műhellyé alakított nagyszülői ház udvarán.

• Egy rendkívül nagyszabású, különleges feladatról van szó. Melyek a legfőbb fázisai? Hogyan fogtatok a munkához?

– Több hónapnyi kutatómunka eredménye volt az, hogy egyáltalán kiderítsük, milyen lehetett az eredeti állapotában a hangszer. Legelső fázisban fel kellett mérni, hogy mi az, ami megmaradt az orgonából. Az orgona építőjét tudtuk, bár nem volt cégtábla, viszont a szerkezet kialakítása, a játszóasztal stílusa, formája, az egyértelművé tette, hogy Wegenstein Lipót temesvári orgonakészítő műhelyében készült. Onnantól kezdve az volt a kérdés – mivel nem voltak meg a sípok, sem fasíp, sem fémsíp, fasípból összesen tíz darabot találtunk, milyen hangszínek, milyen regiszterek voltak az orgonában. Ezt is egy felmérés során próbáltuk kideríteni, amikor megnéztük, hogy az úgynevezett tőkéken milyen sípok állhattak. Később az egyes elemek megbontásával, a papírragasztások alatt megtaláltuk a grafitceruzával írt eredeti sípsorfeliratokat, kiderült, hogy egy-két regiszternél tévedtünk csupán. Amikor megvolt az eredeti diszpozíció, a hangszínek, utána elmentünk és felmértük Wegenstein orgonáit, amelyek a mai napig, ha nem is jó állapotban, de eredeti állapotban megtalálhatóak. Többek között a verseci, bácsföldvári, a nagybecskereki katolikus templom, a szegedi zsinagóga, a temesvári Szent Katalin-templom, és a máriaradnai orgonáiból méregetett adatok alapján lett összegyúrva, kitalálva, hogy milyen lehetett a szabadkai Zsinagóga hangszere. Utána ezeket a táblázatokat összegezve egy orgonaszakértő, tervező, a budavári Mátyás-templom orgonaművésze, a kutatások alapján megtervezte a sípok menzúrális adatait (hossz és átmérő arányokat), majd a meglévő elemekkel próbáltuk összeegyeztetni, és ha nem illett bele, akkor kezdődött az újratervezés. Picit hosszú volt ez a folyamat, a kutatási rész. A sípok megtervezése után elküldtük a magyar műemlékhivatalnak elfogadásra, és amikor ők jóváhagyták, akkor kezdődhetett a sípok gyártása.

Még egy nagyon fontos pillanat volt, ami nagyon megsegítette a tervezést, amikor a műemlékhivatal felügyelője, művész szakértője rájött arra, hogy gyakorlatilag a szegedi és a szabadkai zsinagóga orgonája egy időben, egyszerre, ugyanazzal a diszpozícióval készült, csak két teljesen különböző külső szekrénnyel, kinézettel. A szegedi egy kétszekrényes és a templomtérből látszó, a szabadkai egy paraván mögé elhelyezett hangszer, de a belső szerkezetük szinte ugyanaz. A szegedi egy nagyobb térhez, a szabadkai kisebb térhez lett tervezve.

• A hangszer minden része sérült, hiányos volt, de mára szinte összeállt.

– Amikor szétszedtük az orgonát, a fúvóban találtunk egyetlenegy billentyűdarabot, amiből, megtudtuk, hogy eredetileg csont volt a billentyűkön, ha azt nem találtuk volna meg a 108 billentyűből, akkor semmi bizonyítékom nem lett volna, hogy csont vagy műanyag volt, mert akkor már használták mindkettőt. Egy éve, hogy el lett bontva az orgona, most hetvenöt százalékban készen vagyunk a munkával, a homlokzati sípok hiányoznak, azok, amelyek a templomtérből is látszódnak majd, illetve hiányzik még az egészet vezérlő elektronika. A tervek szerint december elejére a helyére kerül, próbáljuk tartani a határidőt, a jelenlegi helyzet miatt azonban ez nagyon nehéz. Összegezve, másfél éves munka kell a hangszer újjáépítéséhez.

• Volt-e már hasonló jellegű, komoly feladatod?

– 2015-ben alapítottam meg hivatalosan ezt a műhelyt, addig is, azóta is több orgonát újítottunk fel, tartottunk karban, szép feladatokat oldottam meg: azt szoktam mondani, hogy ha egy ember egy regisztert meg tud javítani, akkor tízet, húszat is, csak hát több időt igényel. A szabadkai Zsinagóga orgonája nem nagy, a 21 sípsor egy közepes méretű orgonának számít. Egy lepusztult csontvázból kell gyakorlatilag ujjá varázsolni az egészet, Wegenstein szellemében próbálunk mindent úgy elkészíteni, hogy úgy nézzen ki, mint eredetileg. Ez nagyon nagy kihívás.

• Hogyan vágtál bele a saját vállalkozásba?

– 2005-ben költöztem Budapestre, és kezdtem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hangszerész-képző iskolájában kitanulni ezt a szakmát, és 2009-ben végeztem. Nem terveztem, hogy hazajövök és itthon fogom ezt folytatni, de azt tudtam, hogy orgonák vannak és igen rossz állapotúak, csak az anyagi feltételek nem voltak adottak. Már ott is dolgoztam alkalmazottként, 2014-ben kerestek meg Szabadkáról a Ferencesek templomából, majd Kelebiáról, a Paulinumból, a székesegyházból kisebb-nagyobb karbantartások miatt, így szép lassan itthon is elindult a dolog, és egyre többet kellett hazajárni. Egy idő után eljutottunk arra a szintre, hogy dönteni kellett, és én hazaköltöztem, elindítottam a vállalkozásomat.

A műhely, ahol vagyunk, egy régi családi ház egyik szobájából indult, és lassanként fejlődött. A törökkanizsai orgona javításakor raktárra volt szükség, utána körfűrészre, akkor az épület hátsó részében az egykori istálló lett átalakítva asztalosműhellyé, és így az évek alatt fejlesztettem fel a műhelyt. 2018-ban kerestek meg Bácspetrőcről a szlovák evangélikus templom felújításához, ez egy 18 regiszteres orgona, 5 és fél méter magas szekrénnyel, 3x4 méteres alapterületen, és ekkor épült a csarnok. A nyolcszor tíz méter alapterületű négy és fél méter magasságú könnyűszerekezetes épület nem csak szerelőműhely, hanem itt vannak a nagyobb asztalosgépek is. Itt az orgonák belső szerkezetét össze tudjuk szerelni, a hiányzó részeket le tudjuk gyártani. Most a zsinagóga orgonája esetében is.

Öt év alatt egy 4x4 méter alapterületű szobából indulva 180 négyzetméterre sikerült fejleszteni a műhelyemet, jelenleg ketten dolgozunk benne. A Prosperitati Alapítvány eszközbeszerzési pályázatán tavaly egymillió dinár értékben sikerült asztalos ipari gépeket vásárolni, vastagsági egyengető kombinált gépet, szalagfűrészt, porelszívót és hosszlyukfúrót, ezek asztalosipari gépek, hiszen az orgonaépítészet nyolcvan százaléka asztalosipar.

• Mi a többi húsz százalék?

– Egy orgonaművész egyszer mesélte, hogy valahol olvasta, hogy az orgonaépítészetben 15–17 szakma csoportosul, legfőképpen asztalos, de fontos a fémsípkészítés is. Ezek ón-ólom ötvözetű lemezekből készülnek, nem lehet vásárolni, mi öntjük őket a műhelyben, minden kézimunka. Emellett többféle bőrt használunk (marha, birka, sertés, szarvas) a fúvós szerekezetek összeépítésénél, szélcsatornák tömítésénél, a klaviatúránál a csontok polírozását ismerni kell, de érteni kell a filcek, kasmírok felhasználáshoz is, a regiszterkapcsolóknál pedig porcelán feliratokat használunk, de az orgonát fújtató motor bekötésénél vagy a vezérlő elektronika kötésénél az elektromos szakma is közbelép.

Az orgonaépítőnek tudni kell mindent, onnan kezdve, hogy elmegy a fatelepre és kiválasztja az anyagot, amiből a végén síp lesz a templomban. Játszani is tudni kell, persze nem művészi szinten, nyilván meg kell tudni szólaltatni a hangszert.

A hangoláshoz nem, mint inkább az intonációhoz kell a nagy tapasztalat, a templomtérhez és a regiszterek egymáshoz való intonációja is a feladatunk. Mint orgonaépítő ezt is tudnom kell, hiszen végül a templomban be kell tudni állítani a hangszert, bár időnként szoktam segítséget is kérni. Megszólaltatni is tudom, voltam abban a szerencsében, hogy a Mátyás-templom orgonaművészéhez magántanulóként tíz évig jártam. Hock Bertalan egyben orgonaművész-szakértő és tervező, most is együtt dolgozunk, a sípok menzurális adatait ő számolta ki, a felmért Wegenstein orgonák alapján.

Folyamatos a kapcsolat a munka szakmai felügyeletét végző Hajdók Judit orgonaművész-szakértővel is. A Magyar Nemzeti Tanács felkérésére ő készítette az ötvenoldalas tervdokumentációt, hogy a megmaradt csontvázból és a felmért orgonákból hogyan lehetne Wegenstein szellemében rekonstruálni a hangszert. Ő az, aki a magyar műemlékvédelem részéről felügyeli a munkálatokat, havonta ellátogat a műhelybe, minden egyes új alkatrész tervét vele kell egyeztetni, és a végén ő fogja átvenni a kész hangszert. A munkálatok célja az eredeti orgona kinézetének és hangzásának visszaállítása. A megmaradt alkatrészek restaurálva lettek, a hiányzókat pedig rekonstruáltuk.

Az elemek nagyrészt elkészültek, a műhelyben összeálltak, szállíthatók, a tervek szerint rövidesen megkezdődnek a helyszíni munkálatok is. Így az év végén teljes pompájában újra felcsendülhet az orgona a szabadkai zsinagógában.