2024. december 22., vasárnap

Tizenhétmilliárdos terv

Jelentős mértékben kell csökkenteni belátható időn belül a szén-dioxid kibocsátását

Mindig kihívást jelentettek az energetikai szektorban történt változások, ma sincs ez másként, nemcsak azért, mert pandémia utáni időkben kell gondolkodni, hanem azért, mert egy lényegi, teljes energetikai átalakulást kell megvalósítani, fogalmazott Újvidéken, a tartományi parlamentben megtartott kétnapos, környezetbarát energetikai technológiákkal foglalkozó nemzetközi fórum első napján Zorana Mihajlović kormányalelnök, illetékes miniszter. Az előttünk álló tíz év meghatározza majd a következő évtizedeket is, mert most jött el az ideje annak, hogy a megfelelő változások bekövetkezzenek, mondta. A világon mintegy 60 milliárd tonnát tesz ki a szén-dioxid-kibocsátás évente, Szerbiában 59 milliót. A kormány kidolgozott egy 17 milliárd eurós tervet arra, hogyan lehetne jelentős mértékben belátható időn belül alaposan lefaragni ezeket a számadatokat. Amennyiben realizálják a 17 milliárdos tervet, Szerbia 24 millió tonnával csökkenti majd az éves szén-dioxid-kibocsátás mennyiségét, jelentette ki Mihajlović, elsősorban a szén felhasználását kell csökkenteni.

Ognjen Bjelić tartományi titkár, Zorana Mihajlović kormányalelnök és Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke (Ótos András felvétele)

Ognjen Bjelić tartományi titkár, Zorana Mihajlović kormányalelnök és Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke (Ótos András felvétele)

Az előirányzott 17 milliárd euróból több mint 10 milliárdot a megújuló energiaforrások felhasználásának bevezetésére fordítják majd a miniszter elmondása szerint, nagy vízerőműveket is építenek, de napelem- és szélenergia-parkok létesítése is a tervben szerepel. Ezeknek az elképzeléseknek a végrehajtásában Vajdaságnak is nagy jelentőség jut, jelezte Mihajlović, a tartomány területén már most számos szélerőmű-park működik, ami nagyszerű, de még mindig nem elegendő ahhoz, hogy jelentős átállásról beszélhessünk.

NEM ELÉG HOZZÁ AZ ÁLLAM

Az energetikai tanácskozást immár tizennegyedik alkalommal szervezik meg, Pásztor Istvánnak, a tartományi képviselőház elnökének elmondása szerint már önmagában ennek a ténye is a téma iránti elkötelezettségről tesz tanúbizonyságot. Voltaképpen a jövőt tervezi az, aki az energetikáról gondolkodik, értékelte, a pandémia utáni időszakban most különösen nagy fontossága van e tervek elkészítésének. Pásztor úgy fogalmazott, a tudomány, a civil szféra és a törvényhozás képviselőinek jelenlétére egyaránt szükség van akkor, amikor az energiaellátás jövőjéről beszélgetünk, sőt, ennél szélesebb auditóriumra is. Mint mondta, az energetika kérdése nemcsak az államot illető kérdés, hanem mindannyiunkat érinti, valamennyiünknek részt kell vállalnunk az átállásban.

ELISMERÉS A KORMÁNYNAK

Tihomir Simić, a nemzetközi fórum elnöklője arról számolt be, hogy az idén is odaítélték a Top Energy elnevezésű kitüntetéseket olyan intézményeknek és személyeknek, amelyek/akik az elmúlt időszakban kimagasló teljesítményt tudtak nyújtani az energetika területén. Az idei díjazottak a szerb kormány, a Balkáni Áramlat gyors kivitelezése érdekében tett sikeres lépéseiért, melyek garantálják az ország energetikai biztonságát hosszú távon. Díjazták még az Újvidéki Egészségház intézményt is, mert a múlt évben teljes körű strukturális átalakítást hajtott végre a primőr egészségügyi ellátás területén. Életműdíjat kapott prof. dr. Simeon Oka, a Thermal Science nemzetközi energetikai folyóirat alapítója, a téma kiemelkedő szakértője.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás