2024. október 7., hétfő

Vučić: Ez az utolsó mandátumom

Aleksandar Vučić államfő szerdán este tartja évértékelő sajtótájékoztatóját, amelynek kezdetén köszönetet mondott a polgároknak az ország támogatásáért.

Hangsúlyozta, hogy még vannak olyan emberek, akik megértik, hogy az országuk fontosabb annak vezetőjénél és a politikai pártoknál is.

Szavai szerint elsődleges feladata, hogy Szerbia minden polgára oldalán álljon.

– Ezt fogom tenni a tőlem telhető legjobb módon, a nehéz körülmények ellenére is – fogalmazott az államfő.

Hozzátette, hogy a következő év első felében már nem lesz egy politikai párt elnöke.

– Ez az utolsó mandátumom. Nem fogom módosítani az alkotmányt. Az a munkám, hogy minden polgár és az ország minden lakosa oldalán álljak, amit a tőlem telhető legjobb módon fogok végezni minden nehézség ellenére is – mondta Vučić.

Értékelése szerint Európában és a világban a 2023-as esztendő nehezebb lesz a tavalyi évnél, ami Szerbiára is vonatkozik.

Elmondta, hogy az ország jelenleg 580 millió köbméter földgázzal rendelkezik és a tél végeztével a törzsudvarnoki gáztározó tele lesz, valamint további gázmennyiség is marad a magyarországi tározókban.

Az államfő bejelentette, hogy Szerbia meghosszabbítja a Magyarországgal kötött gáztárolásra vonatkozó szerződését annak érdekében, hogy a következő telet is felkészülten várja az ország.

Nyitókép: Vučić szerint az albán félnek is maradéktalanul be kell tartania a brüsszeli egyezményt (Fotó: Beta)