Gergely Árpád felvétele
Sokan jöttek haza a napokban külföldről látogatóba, szétnézni, itthoni levegőt szívni vagy hosszabb szabadságra. Egy részük nyilván a tengerre is továbbutazik nyaralni. Megtehetik, megdolgoztak érte. Maguk mondják, hogy nem unatkoznak külföldön, van munkájuk bőven. Egyik gyárban, a szerelősor mellett izzad, a másik csoportvezetőként ügyel egy ültetvényen, a harmadik komputeres cégnél programoz, a negyedik építkezésen tüsténkedik, az ötödik buszt vezet… A közfelfogás szerint mindannyian hasznos munkát végeznek, megbecsülik őket, ami a fizetésükön is meglátszik. Az összegről persze nem szívesen beszél mindenki, ám akad bőven olyan is közöttük, aki nem titkolja, mennyi pénzt keres havonta. Furcsamód azzal azonban még egyetlen vendégmunkás sem dicsekedett, hogy káprázatos ígéreteket, hangzatos üzeneteket, rózsaszínű víziókat, mindenre jó magyarázatokat fogalmaz meg órabérbe, esetleg csábító jövőképeket árul busás jutalékért, vagy épp szívhez szóló szép beszédekkel, valamint érzelmes, netán nemzetieskedő szónoklatokkal házal irigylésre méltó napidíjért. Lehet, hogy azért, mert a magukfajta szorgalmas, tisztességes, fegyelmezett, józan eszű és hasznos munkát végzők erre nem is kaphatóak.
