Valljuk be, gyakran elhangzik az üzletekben, hogy „most adós maradok egy dinárral” vagy kettővel. Mivel aprópénzről van szó, csak legyintünk és megyünk tovább. Ahol én vásárolok, nemcsak nem marad adós a pénztárosnő, de gyakran előfordul, hogy azt mondja, majd legközelebb elhozom a maradék két dinárt, könnyebb neki visszaadni. Így bennem nincs tüske, amiért nem kapom vissza az aprót.
Megdöbbentett, hogy a műanyag zacskók megfizettetése óta milyen szigorúak lettek a vásárlók. Már nem lehet ezzel a fenti „most adós maradok két dinárral” mondatocskával elintézni a számlát, mert a vásárló nem megy bele. Ha nincs két dinár, akkor kérek egy műanyag zacskót. Lassan a nejlonzacskók helyét átveszik a kosarak, cekkerek. Nem egyszerű erre átállni, még akkor sem, ha az ember környezettudatosan akar élni. Otthon már nem áll hegyekben a 10 percig használt zacskó, nem lehet már előkapni és beletenni a papucsot, sportcipőt vagy néhány szem gyümölcsöt...
Szerbiában naponta fejenként hét műanyag szatyrot használtunk el, ami évente több mint kétmilliárd darabot jelent. Erre 20 millió euró megy el évente.
A nejlonzacskók megfizettetése óta megfeleződött a használatuk. Jó úton haladunk.
