Egyre több névjegy szerepel a telefonomban. Olykor hanyagul, csupán keresztnévvel bejegyezve. Egyes személyek esetében a pillanatnyi élmény hevében jelekkel, pluszokkal, mínuszokkal, három ponttal stb. oldottam meg az adattárolást. Hogy mindez miféle eshetőségeket és potenciálokat rejt, arról egy régebbi történet mesél, amikor két azonos keresztnevű személy telefonszámát mentettem el a kütyüben.
Akkoriban gombok voltak a telefonon és az üzenetezés volt divatban. A rövidke üzenetben a szokásos hogylét iránti érdeklődéssel körítve, randevúra invitál egy régen látott ismerős. A pontos időpont és a hely részleteinek megbeszélése megtörténik. Múlnak a napok, közeledik a kedves személlyel rögzített találka ideje. Megtörténik az álmodozás és a készülődés, majd pedig az útra kelés. Szombat este többen is elsétálnak a kijelölt helyen. A megbeszélt épület előtt azonban egy másik ismerősnek tűnő alak várakozik. Észrevesz, mosolyog, integet felém. Honnan és hogyan keveredhetett – itt, és most – pont ide? Mekkora a valószínűsége annak, hogy ő is a kijelölt helyen várakozzon? Nulla. A célszemély pedig sehol sincs. Mindennek ellenére, még mindig remény-ittasan haladok felé, talán elnyeli majd valahogyan a föld és hirtelen előbukkan az áhított személy.
Nem, ez nem csupán egy álom, ez megtörtént, történik, megtörténhet. Az érintőképernyős telefon és a szétszórtság kombinációja ugyanis még ennél is sokkal több lehetőségeket rejt.
