Figyelmeztetem a kedves olvasókat, hogy az alábbi vallomás olyannyira megrázó, hogy csak erős idegzetű emberek olvassák végig.
Továbbá arra is figyelmeztetek mindenkit, hogy e szöveget kimondottan 18 éven felülieknek ajánlom, azt is csak szülői felügyelet alatt.
A vallomás: gyilkoltam.
Körülöttem hullák és vérfoltok. Mentségemre szól, hogy én csupán védekeztem. Vagy mégsem? Ha jobban átgondolom a történteket, támadtam is. Méghozzá olyanokra, akik gyanútlanul pihentek mellettem, hatalmas tenyeremet mégis rájuk zúdítottam. És fröcskölt a vér. Jómagam is véres lettem, a nyakam, az arcom, a karom. Szörnyű!
És, amikor kissé magamhoz tértem, harci hevületem kissé lecsillapodott, feltettem a kérdést: hát mit tettél? Mit vétettek ezek a kis szerencsétlenek? Miért kellett mind lemészárolnod? Ők is éppen olyan élőlények, mint te, ők is élni akarnak. Élvezni a napot, a tiszta vizet, a szerelmet. Szaporodni akarnak és boldogan zümmögni egymásnak, mint annak idején te is tetted, amikor szerelmes voltál.
Mindegy, tettem, amit tettem. Nyilvánosan bevallom bűnöm, és várom az ítéletet. A bizonyítékokat nem tüntettem el, csupán magamról mostam le a vért, de minden mást meghagytam. Áldozataim ott vannak ágyam felett a falon. Jöhetnek a bűnüldöző szervek, a gyilkossági osztály, a halottkémek, a fotósok, a szomszédok, a politikusok, a környezetvédők. Jöhet mindenki, még a piktor is. Ő majd eltünteti a nyomokat.
