A kávézó teraszán ülök a hűvösben, iszom a tejszínes, fahéjjal megszórt presszót, amit már rendelnem sem kell, hisz a pincérnő fejből tudja. Két asztallal jobbra egy kisebb társaság a csípős paprikák termesztéséről tárgyal. Nem figyelek oda, nem érdekel a téma, de hallom, mert elég hangosak. Egyikük zacskót vesz elő, abból előkerül néhány, számomra ismeretlen paprika. Az illető részletesen beszél mindegyikről. Akaratlanul is megtudom, hogy latin-amerikai fajták, egy ismerőse hozta a magot.
Ekkor már átfut az agyamon, hogy a paprikáról vajon hogyan jutnak a három legnépszerűbb kocsmai téma – sport, nők és politika – egyikéig.
Az utolsó paprikánál az illető elmondja, hogy az a legcsípősebb. Tiszta méreg. Mit méreg, népirtást lehetne vele végezni. Olyan pokolian csípős…
Na lám, következik a poén!
...hogy még a hatalmi párt politikusait is megkímélné, nekik sem adná megkóstolni!
