Mivel a kedvenc színem a lila, mindenhol megakad rajta a szemem, legyen az virág, bútor, ruha, cipő, táska, bármi. De nemcsak magát a színt, hanem azokat az írásokat is kiszúrom és egy szuszra elolvasom, amelyek a lila szín pszichológiájáról vagy történetéről szólnak. Így nemrégiben megtudtam azt is, hogy a világon egyetlen független állam zászlajában sem szerepel a lila. Hogy miért? A válasz egyszerű: mert túl drága volt az előállítása! Ugyanis anno a lila színt kizárólag a tengeri csigák egy speciális, a Földközi-tengerben élő fajtájából nyerték, és egyetlenegy gramm színhez több mint tízezer csiga volt szükséges. Nem csoda, hogy aranyárban mérték, és csak a királyi családok engedhették meg maguknak. Nemhiába mondják, hogy a lila királyi szín.
De nemcsak én szeretem a lilát, ő is szeret engem. Tudniillik akárhányszor nekimegyek valaminek, alaposan belilul a helye. A múltkor is szaladtam a buszra, és jól beütöttem a megálló fémpadjának sarkába a combom. Azonnal masszírozni kezdtem – két idős hölgy nagyon furán nézett rám emiatt –, mindhiába: tenyérnyi nagyságú lila folt keletkezett a helyén. Igaz, most már sárgás-zöldes színre váltott a szép lilás árnyalat, de hamarosan az alsó lábszáramon is lett egy, amikor odakoccantottam a sütő ajtajához.
Halványlila dunsztom sincs, miért vagyok ilyen ügyetlen.
