Több mint tíz városban nyílt meg egy időben az új bevásárlóközpont. A tapasztalt és jól felkészült vásárlók közül mintegy húszan már a megnyitás előtt egy órával, reggel hétkor felsorakoztak a külvárosi üzlet parkolójában. Üres szatyrokkal, nagykabátban és kisszékkel felszerelkezve eljöttek, főként azért, hogy minél kevesebb pénzből vásárolják meg a legszükségesebb élelmiszereket.
Többnyire nyugdíjasok várakoztak így, akik között olyan is akadt, aki hajnali ötkor jött el a biztos bejutás érdekében. Egy idősebb férfi egyenesen az éjszakai műszak után tért be munkahelyéről a hozzá közeli diszkontba. Elvétve lehetett látni egy-két hallgatag fiatal lányt is.
A vásárlók soraiból néhányan mindenképpen – megelőzve a polgármestert – az elsők között szerettek volna bejutni az üzletbe.
A szigorú protokoll szerinti megnyitóünnepséget és az ajtónyitást követően tizenöt fős csoportokban engedték be a vásárlókat. Az elsők között belépők célratörően haladtak a termékektől roskadozó polcok között. A húsárunál azonban hamar kiderült, hogy újra kell tölteni a készletet. Az alkalmazottak készen állva minderre azonnal szállították az újabb csomagokat az egykilós csirkékből, amelyeket 120 dinárért árultak.
A polgármester operatőrök és fotósok kíséretében megvette fiainak a csokoládét. Többen sietve pakolgatták szatyrukba a cukrot, lisztet, az akciós banánt és az olcsó csirkét. Az egyik vásárló félhangosan tette fel magában a kérdést: vajon milyen lehet ez a húsáru, ha ennyire olcsó?
