Jézus a legbensőbb megélés formájában élte a hitét. Mindig is ott kísértett azonban a másik út, a papok és a tudós vallásmagyarázók útja, akik a belsőről folyton-folyvást a külsőségek felé terelték a hitmegélést. Ezek a megoszlás útján járó papok és hitmagyarázók emeltek Mórija hegyén, azon a helyen, ahol Ábrahám föláldozni készült a fiát, hatalmas kőtemplomot, hogy ott ugyanúgy imádhassák istenüket, ahogyan azt az általuk irigyelt művelt népek.
Ezzel vált a megbékélés szent városa, Jeruzsálem, a megosztás helyévé. Ma három világvallás tart igényt erre a szent helyre.
De honnan az őrült ötlet az ember részéről, hogy az istennek világi házat, templomot építsen, vagyis hogy a végtelent beleköltöztesse a végesbe? Nátán próféta Dávidhoz intézett szavai szerint nem az ember épít házat az Úrnak, hanem az Úr az embernek.
A filozófia nyelvén mondva a Létben van a létező, nem pedig a létezőben a Lét.
