Sokunk számára már régóta nem a hőmérsékleti értékek változása jelenti egy-egy évszaknak a beköszöntét. Ezeken az értékeken amúgy sem tudunk igazán elmenni, hiszen a nyár elején is voltak 25 fokos csúcsot jelző napok, ahogyan most, október legvégén is vannak. Persze az esti, éjjeli alaposabb lehűlés azért sejteti, már nem a nyári időszakban járunk. Mégis, az ember sokszor adott ízekhez, illatokhoz, történésekhez köti ezeket a kezdeteket. Jómagam éppen a minap „könyveltem el”, hogy az őszi–téli része állt be az évnek, tudatosodott bennem, hogy most már akkor is magammal kell vinni valamilyen vastagabb felsőt, ha délután kettőkor még húsz felett jár a hőmérő. Ezt a ráeszmélést pedig az utcán árusított sült gesztenyének köszönhetem, meg annak a nem kevés pénznek, amit otthagytam a két pohárnyi „őszért”. A gesztenye illata, majd íze, a néhány romlott és megtisztíthatatlan darab kiválogatása, az ujjbegyek kormossága számomra végérvényesen meghozta az őszt. Tudom, a hosszú nyárnak köszönhetően nem fog sokáig tartani, a kirakatokban megjelenő első fenyőfák díszei ugyanis hamarosan meghozzák majd a telet is, megintcsak függetlenül attól, havazik-e majd odakint vagy nem. És azt is tudom, hogy hosszú út vezet még az általam talán legkedveltebb évszaknak az újbóli tudatosodásáig, amit a legtöbbször az évi első gombóc fagylaltnak köszönhetek.
