Furcsák vagyunk mi, emberek. Nem tudom, más hogy van vele, de én néha nagyon nehezen fogok neki dolgoknak. Pl. előszeretettel halogatom a házi munkát. Képes vagyok addig elkerülni a parézást a kertben, míg végül a paré győz. Valahogy a ház körüli javítások elvégzése, vagy a mesterek hívása is ebbe a kategóriába tartozik. Le sem merem írni, hogy mióta halogatom egy csap kicserélését. Ezek az el nem végzett javítások és munkák csak apróbb kellemetlenségeket okoznak az életben. Az igazi gond ott jelentkezik, amikor az életet nagymértékben befolyásoló dolgokkal kapcsolatban is hasonlóan halogatjuk a döntést. Pl. romlik az egészségem, de nem kezdek egészségesen élni és táplálkozni. Rossz a munkám és fizetésem, de nem teszek ellene, csak panaszkodok. Stb. Természetesen mindig megmagyarázom magamnak, hogy miért is nem teszem azt, amit tenni kéne. Egyszer valaki azt mondta, hogy a nem döntés is döntés, csak nem az enyém. Mások meghozzák helyettem, nekem csak el kell viselnem.
Sajnos azt tapasztaljuk, hogy kevés olyan példa van a környezetünkben, ami határozottságra és kitartásra ösztönözne. Arra vonatkozóan van, amikor a hülyeség párosul a kitartással, de ez egy másik történet. Nagyítóval kell keresni az ösztönző dolgokat, de megéri, mert ha visszahúzó, negatív környezetből indulunk, akkor nagy szükség van rájuk. Be kell vallanom, hogy ez az egész elmefuttatás arról a csaknem száz éves angol hölgyről jutott eszembe, akiről nemrég láttam egy videót. A hetvenes éveiben gyakran unatkozott, emellett elég nehézkesen mozgott. Aztán hozott egy döntést és elkezdett jógázni. Nem érdekelte, hogy mit mondanak a gyerekei és az ismerősei, ő kitartott. Most, közel a százhoz, vitális, jól érzi magát a bőrében, és olyan jógapózokra képes, amiket sok kezdő, fiatal jógázó megirigyelhet. Nagy kár, hogy a médiából és az internetről nem ilyen és ehhez hasonló történetek zúdulnak ránk, hanem épp az ellenkezője. Azt hiszem, megéri keresgélni egy kis ösztönzésért, mert mindannyiunknak szüksége van rá.
