Fél évszázada, hogy a ruszkik a KGST haderejétől támogatva augusztusban bevonultak Csehszlovákiába. A prágai tavaszra, az „emberarcú szocializmusra” nem volt vevő a nagy (szovjet) testvér. Akkor voltam tízéves és a többi falusi suttyó kölyökkel figyeltük, hogy a jugó katonaság hogyan reagál a nemzetközi válságra. Felsőhegy határában gyakorlatoztak, lövészárkokat ástak a Magyarkanizsa felé vezető főút mellé, biztos, ami biztos. Az oroszokban sosem lehetett bízni…
A válság lecsengett, a katonaság visszavonult a kaszárnyákba. De nem nyomtalanul. Csavargó, portyázó kölyökcsapatunk számos hátrahagyott vaktöltényt talált. Ezekből sikerült többet is begyűjtenem. A vaktöltény puskaporral van töltve. Óvatosan felnyitva a töltényhüvely összenyomott végét hozzájutottam a robbanóporhoz. Ami meglepetésre nem is volt por, hanem apró lapocskák sokasága. A puskaport azután betöltöttem egy üres szódás patronba. A hüvelykujjnyi acélkeménységű fém szódás patron máris kisebbfajta bombává „nemesült”. A patron nyílásához égő pálcikát tartottam. A vártnál is nagyobbat szólt. Hatalmas robbanással apró darabokra repült szét a házi készítésű minibomba. Az udvar közepén apró kráter jelezte a detonáció helyét, a patronból semmi sem maradt. Csak később döbbentem rá, hogy az én házi bombarobbantási kísérletemet óriási szerencsével sérülés nélkül megúsztam. Nem úgy, mint a fél szemére megboldogult falum béli vak Burány, aki tizenéves korában pisztolyt fabrikált magának, ami visszafelé sült el.
