Pár évvel ezelőtt az egyik szomszédos faluban nagy szülői fölháborodást váltott ki, amikor az egyik, a központitól úgy egy kilométernyire lévő óvodaépületet be akarták zárni. Az apukák, anyukák úgy vélték, nincs az rendjén, hogy csemetéiket pár utcányival tovább kelljen vinniük, kísérniük oviba. Az óvodát végül persze csak bezárták, de gyanítom, senkinek sem nőtt tyúkszem az ülepén, mert öt perccel többet kell naponta kétszer tekerni a gyerekkel.
Azt gondolom, bizonyos szempontból borzasztóan el vagyunk mi errefelé kényelmesedve. Kicsinyke szülővárosomban is nap mint nap bosszankodom hasonló dolgok miatt. Sok lett az autó, kevés a parkolóhely, és aki nem tudja leparkolni a járgányát közvetlenül a pék, a bank, a posta vagy akár a butik előtt, az addig, amíg halaszthatatlan ügyét el nem intézi, inkább vészvillogóval elfoglalja az egyik közlekedési sávot, mintsem hogy kicsit távolabb, szabályosan letegye az autóját. Ha éppen akkor fut össze egy rég (tegnap óta?) nem látott haverral vagy „barinővel”, még egy kis pacsi-puszi-kedélyes csevegés is belefér. Szóval egyáltalán nem sürgős, csak egyszerűen így a kényelmes.
A nagyvárosokban sokan tömegközlekedéssel járnak, nekik magától értetődő, hogy olykor bizony elég sokat kell gyalogolni, míg célba érnek, aki pedig kocsival közlekedik, annak is borzasztóan tud örülni, ha egy blokkon belül talál magának parkolóhelyet. A messzebbről utazók közül azok, akik felelősségteljesen és okosan gondolkodnak, kocsijukat a metróvégállomásnál hagyják, onnan mennek metróval, busszal és/vagy villamossal tovább. Ez egyáltalán nem kényelmes, de így a helyes.
