Szóval, egyáltalán nem vicces, hogy a kukába kerül a kimaradt, lejárt határidejű gyógyszer zöme. Pedig jobb híján a legtöbben így cselekszenek: kidobják azt, ami felesleges. Szerbiában a kis családi gyógyszertárakban állítólag átlag 500 gramm gyógyszer található. A gyógyszertárak kötelesek lennének ezeket a lejárt határidejű készítményeket begyűjteni, de ezt kevés kivételtől eltekintve mégsem teszik. Az erre vonatkozó törvény jövőre lesz tízéves, de ennyi idő sem volt elegendő ahhoz, hogy a részleteket kidolgozzák, az eljárást uniformizálják, és a dolog legalább főbb vonalakban működjön. Ehelyett kidobjuk a gyógyszeripari hulladékot, épp úgy, mint a többi szemetet. A föld, a víz szennyezettségéről persze egy nyikkanás sincs.
Ezzel szemben már az útszéli óriásplakátokon is a különféle gyógyszerekkel találkozunk, mintha csak finom falatról, netán jó filmről vagy kitűnő kerékpárról lenne szó. Már csak a rikkancs hiányzik, aki oly meggyőzően kiabálná képünkbe a lázcsillapító szédítő hatását, a fogamzásgátló meglepő teljesítményét vagy a gyomorvédő gyógyszer kímélő hatását, hogy arról is elfeledkeznénk, hogy nem is vagyunk lázasak, de még csak teherbe ejthetők sem, hogy a gond nélkül működő gyomrunkat ne is említsük.
A csupa mosoly csoda hatás vásárlásra ingerlő örök igazsága tehát működik. De meddig halogatható a többi?
