Sok okos ember megmondta, hogy a 21. században már nagyon keveset kell dolgoznunk. Ehelyett a „rohanó világban” alig győzzük a munkát. Pedig legalább Franklin Benjamin jóslatát komolyan kellene vennünk, hiszen ő igazán jártas volt az élet számos területén: nemcsak a villámhárítót fedezte föl, hanem a szappanfőzéstől indulván nyomdász lett, újságot írt, rájött, hogy párologtatás által forróságban is megfagyasztható az ember, meg azt is megállapította, hogy a viharok nem mindig a szélirányt követik, nevéhez fűződik a bifokális lencse, volt diplomata, komoly szerep jutott neki a Függetlenségi Nyilatkozat elkészítésében… Őrá tehát nem mondhatjuk, hogy kevés munka jutott neki. Alighanem ebből adódóan írta le, hogy aki későn kel, habár egész nap dolgozik, alig fog a munkához, máris ráesteledik.
A munkaidő lefaragásában azonban ő is tévedett. Talán nem számolt a fogyasztói társadalommal, hiszen az erényei lajstromában ez is szerepel: Csak úgy költekezz, ha mások vagy a magad javát szolgálod; ne pocsékolj. De hát akkor mi lenne a „fönntartható fejlődéssel”?
Benjamin két és fél évszázadra jósolt előre, még élő tudósok viszont attól tartanak, hogy a néhány órás munkanappal vagy a néhány napos munkahéttel járó semmittevés az erkölcstelenség és az erőszak elburjánzásához vezetne. A földi paradicsom helyett a pokol szállna ránk. Bár ez utóbbinak a jelei e szorgosnak tűnő világban is mutatkoznak.
