Megy ám a parasztvakítás, annak hazudnak, aki elhiszi. A közelmúltban bármi okon fölvetődött Zomborban Bosnyák Ernő neve a városi, hivatalos kommunikációban, ahol a szerb filmművészet pionírjaként aposztrofálták. Hát ez így bizony nem igaz. Bosnyák az előző államformációnak hozott dicsőséget Európából, amit akkor még Osztrák–Magyar Monarchiának neveztek, és a tehetséges filmfotográfus a monarchikus Zomborban fejtette ki áldásos tevékenységét, majd a szerb fennhatóság alatt keserű kenyeret evett, ha jutott az asztalra. Munkásságát megörökölte a Szerb Királyság, Jugoszlávia, végül Szerbia, de a halála előtt röviddel folyósított megalázó összegű művésznyugdíjon kívül elismerést nem kapott.
A következő információ önkormányzati forrásból terjedt. A város fölszabadulás napi programjában szerepelt az első világháborút lezáró hatalomátvétel során a városba elsőként megérkező „Ilić Bajka őrnagy és a Zombor fölszabadítása során elesett többi szerb katona síremlékének, illetve emlékművének megkoszorúzása”.
Csakhogy az 1918-as fölszabadítás során Zomborban puskalövés nem dördült. Egy nemzetileg elkötelezett, de elfogulatlan szerb helytörténész mesélte el az eset kapcsán a televízió nyilvánossága előtt, hogy a nevezett őrnagy nem lóháton érkezett a városba, mint ahogy a legenda tarja, hanem vonaton, a bunyevácok és szerbek lelkes tömege a vasútállomásról ölben vitte a parancsnokot a városházára, ahol a (magyar) polgármester jelképesen átadta neki a város kulcsait, és ezzel megtörtént a hatalomátvétel.
Fegyverhasználat és áldozatok nélkül, aminek akár tudatlanságból, akár rosszindulatból mára mártírjai is lettek a politikai kommunikációban. Aki pedig idén hallotta a koholmányt, jövőre aligha kérdez vissza, hogy igaz volt-e.
