Első kép: Belső járat. Áramvonalas szerelvény. Belül patyolattiszta utastér, kijelzővel. Nem kell a telefonról leolvasni, hogy hány óra van. A kijelző mutatja a vonat sebességét is. Óránként 25 kilométert teszünk meg Verbász és Szabadka között.
Második kép: Ugyanaz a vonat, ugyanaz a kijelző, rajta a falu neve, ahová éppen befutunk: Мали Иђош. Várom a folytatást. Kishegyes? Nem jön.
Harmadik kép: Megszólal egy női hang: Sledeća stanica, next station Mali Iđoš. Ismét várom a folytatást, ezúttal sem kapok többet.
Negyedik kép: Verbászi vasútállomás. Befut a nemzetközi gyors. Koszosan, a graffititől nem látszik ki a vagonok színe. Belgrádból érkezett, és az Európai Unió szomszédos országába tart.
Ötödik kép: Szintén a verbászi vasútállomás. Vécére kellene mennem. Keresem. Bent sehol, kint sehol. Most mi lesz? Sokan várják a vonatot, fényes nappal van, nem tudok elbújni. Az ajtóban megjelenik az állomásfőnök. Hozzá fordulok: A vécét keresem. A válasz: itt nincs vécé. Akkor hova? Választ nem kapok.
