Be kell vallani, az embernek sokszor nehéz kikerülnie abból a gyötrelmes mókuskerékből, amelyben nap mint nap futja a szűnni nem akaró tiszteletköröket. Ugyanaz a zsákutca minden egyes alkalommal, legyen szó a munkahelyről, emberi kapcsolatokról, szabadidős tevékenységekről, bármiről. Az ember belefásul a kiszámíthatóságba (vagy éppen a kiszámíthatatlanság szülte folyamatos stresszbe), amitől csak tovább romlik kapcsolata a külvilággal, szeretteivel. Az Egyszerivel is megtörtént, úgy érezte, egy helyben toporog, mégis naponta új akadályokat gördítenek elé. Ez meggátolta abban, hogy magánéletét élje, mérgét pedig sajnos azokon töltötte ki, akik szerették. Így az Egyszeri egy idő után azt vette észre, magára maradt, magánélet nélkül, húsz kilónyi túlsúllyal, rossz idegekkel, szorongási zavarokkal...
Ebből a gödörből nehéz kimászni. Az Egyszeri mégis megkísérelte. Azóta elmúlt kilenc hónap. Az idáig vezető út hosszú volt. Nagyon hosszú. De az Egyszeri nem adta fel, eljutott a céljáig, nincs szorongás, súlyfelesleg. Magánélet is van.
A múlt szellemei már csak pár napig fogják kísérteni. Pont ezért meg is szerette őket, és nehezen int búcsút nekik. De ahhoz, hogy az ember megtegye az első lépést előre, a lába elé kell néznie, nem pedig a múltba tekintgetnie.
