Soha nem tartoztam a nagy közösségi oldalak, köztük a Facebook rajongói közé. Ezeket inkább ellenzem, mint pártolom, mert szerintem sok esetben káros hatással vannak az emberre, akit beszippantanak egy színes és változatos, de végső soron mégis csak egy virtuális világba, ami szétszórja a személy figyelmét és akár különféle függőségeket is okozhat nála. Mindez mellett sokszor hamis és megtévesztő képet fest a valóságról, sokszor csalóka képet a közösségi oldalak egyes „szereplőiről” is, akikről a valós életből tudjuk, hogy egészen mások, mint a Facebookon. Bár el kell ismernem, hogy vannak hasznos tulajdonságai is a Facebooknak, vagy legalábbis a létezéséből eredően, hasznos dolgokra is lehet használni. Ezek között említeném a gyors kapcsolatfelvétel lehetőségét, különösen akkor, ha sürgősen segíteni akarunk valakin vagy valamin. Például egy ismeretlen „ismerősön”. Nemrég történt meg velünk, hogy a feleségem elment a boltba, ahonnan egy kutyával tért haza. Útközben szabadult volna az ebtől, ám az nem tágított mellőle, a gyerekeink nagy örömére. A nagy termetű állat jó bőrben volt, néhány parancsszóra is reagált, ezért biztosak voltunk abban, hogy megszökött otthonról és nyilván már keresik. Ekkor lépett be a képbe a Facebook, amire posztoltuk a kutya fotóját. Két-három óra múlva pedig már csörgött a telefon, és jött érte az idős néni, aki már két napja kereste a kutyát.
