Megadatott nekünk, embereknek néhány pillanat, amikor látszólag minden tökéletes. Ám az alkony minden nap végén eljön, és majd a reggel is. Tudjuk, hogy nincs semmi félelmetes az éjszakában, és semmi szükségünk lámpásokra, olykor mégis rosszul alszunk. Lelkünktől kívánunk ilyenkor megszabadulni, holott az tesz bennünket azzá, akik vagyunk. Nem hagyhatjuk veszni, hiszen ahogyan nincs két egyforma napkelte, ugyanúgy nincs két egyforma naplemente, nappal és éjszaka sem.
Ebben az öröknek tűnő körforgásban valóban csak egy dologra vágyunk, a szeretetre. Parton vergődő halakként várunk a halászra.
