Majdnem száz esztendeje már, hogy találtak egy kavicsot valahol Dél-Afrikában, és most kiállítják a londoni British Museum tárlatán. Azért, mert valakik a világ legrégebbi talált műtárgyának vélik. Merthogy a kavics emberi fejre hasonlít, formájával, „szemeivel és szájával”. A Makapansgat-kavicsot a híradások szerint az ember legkorábbi őse 3,3–2,1 millió évvel ezelőtt találhatta meg. S mivel Kis Láb csontváza mellett leltek rá, gyanítják, hogy ő vitte haza. (Tegyük hozzá: ha volt otthona.)
Tudósok vélik azt, hogy a kavics esetleg a kíváncsiság korai megmutatkozása lehet (Kis Láb részéről), mások szerint az empátia megnyilvánulása: a megtaláló kisgyereknek hihette a kövecskét. És azért vitte haza, hogy majd gyönyörködhessen benne.
Tisztelettel viseltetek ugyan a tudomány iránt, mégis nagy bátorságra és korlátlan fantáziára vall az, ha – millióéves hibahatár mellett – egy kavicsból valakinek a lelki és szellemi életére próbálunk következtetni; bár elismerem: a föltételezések előbbre viszik a tudományt. De ha már tudományosságról esik szó, akkor nem 3,3–2,1, hanem 2,1–3,3 millió évet szoktunk írni és mondani; ha viszont Krisztus születését is belekeverjük a történetbe (nem azért, mert közel a karácsony), akkor Kis Láb időszámításunk előtt 3 297 984 és 2 097 984 között nézegethette valamikor a kavicsát.
