A szó olyan, mint egy kivarrott párna vagy kézzel szőtt lepedő. Stafírung, amely a ládából előkerül. Hozomány. Olyan, mint egy piros alma, mézédes körte, illatos birs, amely saját kertünkből származik. A szó olyan, mint a dió, zsebben hordozható és keményen koppan, de gazdag és puha a jutalma, ha megnyitjuk belsejét. Kajszibarackhoz is hasonlatos, illatos húsába rejti magvát, benne körömnyi keserűségét. A szót készen kapjuk, olyan, mint családi ezüstből a kávéskanál, jószágot terelő őseinktől gyöngyháznyelű bicska, vasfűrész és sokféle más szerszám, mérőeszköz, porceláncsésze vagy egy jegykendő. A szó olyan, mint egy mákszem, ha feltörjük, el kell fogyasztani, mert rövid idő alatt megkeseredik. A szavak olyanok, mint a kromoszómák, egymásba fűződve tudósítanak arról, hogy kik vagyunk és kik lehetnénk. Ha darabokra szedjük őket, szavaink elvesztik életüket, illatukat, színüket, szerepüket. Ezért vigyázzunk rájuk, őrizzük meg egészben szavainkat! A szavak és szókapcsolatok végtelen sorából minden pillanatban újjá tudjuk teremteni a valós és elképzelt világot, az emlékeinket, a jövőt és még ezt a mulandó valóságunkat is. Végül is a szó mi vagyunk. Ha magunkkal visszük, velünk kopik, megsemmisül, ha továbbadjuk, másoknak is fényeskedik, reménykeltő úrjövetben, böjtben és meghitt ünnepekben.
