A Péterváradon élő, 83 éves nagybátyám néhány havonta eljár a kamenicai Szív- és Érrendszeri Betegségek Intézetébe ellenőrzésre. Annak ellenére, hogy van autója, ilyenkor mégis valamelyik újvidéki taxiszolgálat gépjárművét veszi igénybe, mert köztudott, hogy az intézet parkolójában nagyon nehéz üres helyet találni, és egy szívbeteg embernek nincs szüksége arra, hogy éppen vizsgálat előtt kapjon egy hevesebb szívdobogást. Ez idáig minden alkalommal körülbelül 400 dinárt fizetett egy irányban, azért is lepődött meg, amikor a legutóbb visszafelé jövet, a háza elé érkezvén a taxis szemrebbenés nélkül ennek dupláját, 800 dinárt kért tőle, mert valószínűleg arra gondolt, hogy egy ilyen idős ember nem jártas az árlistában.
Csakhogy nem ismeri az én nagybátyámat. Az esze úgy vág, mint a borotva, bármelyik huszonéves elirigyelhetné tőle a gyors észjárását. Gépészmérnökként ment nyugdíjba, két számítógépe van, a legmodernebb tévéje, számítógépes folyóiratokat járat, így ha bármilyen műszaki jellegű gondom van, hozzá fordulok segítségért.
„Érdekes, az odaútért még csak 400 dinárt fizettem. Legyen olyan kedves, és állítson ki nekem egy számlát erről a 800 dinárról!” A taxis meglepődött, a számlatömb után matatott, aztán hebegett-habogott, végül azt mondta, jó lesz a 400 dinár is.
Arra valószínűleg nem gondolt, hogy ezzel a cselekedetével lejáratja a becsületes kollégáit, akik türelmesen várakoznak, cipekednek, orvoshoz kísérik ügyfeleiket, és számos módon kimutatják emberségüket.
