Karácsony. Nagyanyó homály fedte szobájának a sarkában, az almárium tetején aprócska karácsonyfa, talán krepp-papírtól zöldellnek a kertből kivágott sarjú elágazó gallyai. Rajta aranydió, a petróleumlámpa fényénél megvillanó szaloncukrok, aprócska mézeskalács-figurák, alma, korábbi karácsonyokkor már égetett gyertyák. Alatta vattasubás juhász, törött fülű vattagyapjas, búzát legelésző bárányaival. A mázolt szobában az asztal alatt szalma, s a gerendákig betölti a teret a vízkeresztre előrevetülő gyereköröm.
Vízkereszt. Az unokáknak külön-külön papírzacskóban négy-öt szaloncukor, egy-egy alma és mézeskalács-figura, pár szem dió. Mérhetetlen gazdagság.
Karácsony. Hatalmas fenyő, plafonig érő ágain szaloncukorként desszert, csokoládé, mézeskalács, kínai fényár, alatta terebélyes zacskók, dobozok tömkelege, ajándéközön. Szállnak a díszes papírdarabok, előbújnak okos és haszontalan játékok, márkás (és eurós) gazdagság. Határtalan, felnőtteket is meghódító gyermeköröm.
Vízkereszt. Nyűgös karácsonyfabontás, panaszos szegénység.
