Azt sajnos kénytelenek voltunk megszokni, hogy a városban járva-kelve kéregetőkkel találkozunk. Éppen ezért hajlamosak vagyunk arra, hogy úgy menjünk el mellettük, hogy észre sem vesszük őket, és emiatt a kéregetők új módszerekkel kénytelenek kísérletezni.
Történt a minap, hogy kerékpárommal megálltam az egyik önkiszolgáló előtt, és egy negyvenöt év körüli férfi indult meg felém:
– Beszél magyarul? – kérdezte.
– Igen – válaszoltam.
– Tudna nekem segíteni?
– Persze. Hallgatom.
– Kéregető vagyok. Ha megkérem, kisegítene egy pár dinárral?
Egy illemtudó kéregetővel találkoztam, aki nem szégyellte, hogy az, sőt még a bemutatkozást sem mulasztotta el. Kimondta kerek perec, hogy ő kéregető, és pénz kell neki. Ezt követően bementem az üzletbe, kiválasztottam néhány akciós terméket, hisz már szinte csak azért járok ide, és miután elhagytam a boltot, ismét elébem került ugyanaz a negyvenöt év körüli kéregető, aki az imént olyan illemtudó volt, és ezúttal így szólt hozzám:
– Az egyik embertől kaptam ötven dinárt, a másik meg adott egy százast. Esetleg öntől is kaphatnék egy pár dinárt?
