Nem is tudtam, hogy mester vagyok, mégpedig mosógépszerelő.
Buli volt a házban. A suhanc fiatalok minden helyiséget bejártak, még az emeleti fürdőszobát is. Amikor már én is bejuthattam, azt vettem észre, hogy a mosógép zsinórja ki van húzva a kapcsolóból. Visszadugtam, de inkább ne tettem volna! Nagy dübörgéssel, erőlködő morajjal válaszolt a masina, a kijelzőn számok, betűk és szaladgáló vonalak jelentek meg. Még az ajtaját sem lehetett kinyitni.
– Na most befellegzett! – futott át az agyamon – Kereshetek mestert az alig féléves berendezés javításához.
Napok teltek el, mire erőt gyűjtöttem, hogy felhívjam a gyártó szervízszolgálatát.
A vonal túloldalán megszólalt a robothang. Utasított, melyik számot nyomjam bejelentenivalómtól függően. Azt is mondta, ha viszont nem szeretnék ki tudja meddig üresben várakozni, amíg nem szabadul fel egy operatőr, jelezzem egy-két billentyűnyomással és majd visszahívnak. Legyen, gondoltam magamban, és tettem amit üzent a hang.
Pár perc sem múlt el, megcsörrent a telefon. Egy kedves női hang jelentkezett, a háttérben gyerekzsivaj.
– Mi a gond?
Elmondtam, hogyan viselkedik a gép, ő pedig lassan utasított, mit tegyek.
– Ez nem hiba, csak szakadás volt az áramkörben, mindjárt megoldjuk – mondta.
Első próbálkozásra nem sikerült. Másodikra sem. Este mikor minden műveletet megismételtem, némi várakozás után beindult a gép.
Így is lehet. Megoldottuk a problémát. Egy otthonról dolgozó anya és egy műszaki analfabéta telefonbeszélgetésével. Nem kellett mestert várni, és még pénzbe sem került.
