Régebben alulról szerveződően alakultak a grillezések, bográcsozások, borozgatások vagy sörözgetések a munkaközösségekben. Manapság viszont már a hangulatos találkozók természetes kialakulását is visszaszorítják a felülről indítványozott, csapatépítőként beharangozott kiruccanások. A hagyományos összejöveteleken felnövőknek mindez kicsit olyan, mint hús nélküli húst kínálni vasárnap ebédre vagy alkoholmentes sörrel koccintani a fiatal pár egészségére egy lakodalomban. Lényegét vesztett üres szólamok és cselekedetek egymásutánja...
Mint azoké a gyűléseké is, amelyeken az alkalmazottaknak „lehetőséget adnak” arra, hogy elmondják problémáikat, meglátásaikat. Ezeken ugyanis nagyon gyorsan kiderül, hogy igazából nem a gondok orvoslása a cél, sokkal inább a legújabb szigorítások és rendeletek közlése. Amelyekkel a vezetőség kíván túllépni a munkások gondjain.
Így az ilyen találkozókon már nem is érdemes annál komolyabb problémákról beszélni, mint hogy a délutáni váltás érkezésére már nincs WC-papír a női toalettben. Ez ügyben pedig a gyűlést vezető sem tehet mást, mint hogy a lehető leggyorsabban levonja a következtetést a javaslatokból: „mindenki vigye hát a saját csutkáját magával, mert közös lónak túros a háta!”
Nos: valakinek akad még ezek után a munkaközösség érdekét szolgáló kérdése?
