Témái mellett valószínűleg a kinyilatkoztatásszerű vallásos hangvétel lehet leginkább az oka, ami miatt sokak gyomrát még mindig megüli Hamvas Béla sajátos írásművészete és kinyilatkoztatásszerű megszólalásmódja.
A szocializmus idejében azért nem lehetett elfogadni ezt a műveiből kihallott hangot, mert akkor a vallási kinyilatkoztatás hangján csak „a kommunizmusba vezető út nagy prófétái”, Marx és Engels s az oda vezető út „nagy kommunista messiásai”, Lenin és Sztálin szólalhattak meg helyi utánzataikkal együtt, akik minden országban mások voltak. Jugoszláviában például Tito és Kardelj számított a „nép nagy tanítójának”. Az előbbinek két szerep jutott a darabban, neki ugyanis nemcsak a jugoszláv kommunista próféta, hanem a jugoszláv kommunista messiás főszerepét is el kellett játszania.
A rendszerváltás után vélhetően azért lett hallani nem akart hang a hamvasi kinyilatkoztatásszerű megszólalásmód, mert a végkövetkeztetések kimondásától visszariadó, könnyed, személyes hangvétel lett a követendő minta. Vallási-létismereti témái és a velük együtt járó hangvétel miatt a rendszerváltás előtt és után is befogadhatatlanok voltak Hamvas esszéi: nem az olvasónak, hanem a kánonképző recepciónak.
De mi ez az idegennek ható, koron kívüli hamvasi hang? Ez az esszéírónak az időtlent és a határtalant önmagán át megszólaltató hangja, amely nélkül nincs hamvasi esszé. Talán igaz esszé sem.
