A legjobbkor, kora reggel érkeztünk haza a nyaralásról. Pont, amikor nyitott a közeli péküzlet, ahol már évek óta vásároltuk a nekünk egykor megtetszett kenyeret. Állítólag teljes kiőrlésű lisztből készült kis, 30 dekás kenyér, ami kettőnknek egy napra bőven elegendőnek bizonyult. A feleségem csak kezet mosott, vette a kedvenc szatyrot, és már ment is. Öt perc múltán üres kézzel jött. Mi történt – kérdeztem – már eladták, vagy még meg sem jött? Dehogy – legyintett – nincs többé pékség. Az alatt a tíz nap alatt, amíg úton voltunk, eladták, kiköltöztették, és már renoválják is valami új bolt számára.
Mi mást tehettünk, visszapártoltunk egy másik pékséghez, amelyet egykor azért hagytunk ott, mert nem sütötték többé azt a kenyérfajtát, amit mi vásároltunk. Az eladólányok sem értették, hogy miért, hisz kelendő volt, mindennap az összes elfogyott. Most áttértünk a rozskenyérre. Egyre jobban tetszik, s azon tanakodunk, legközelebb a kenyér szűnik-e meg, avagy a pékség.
