Vasárnap délelőtt, amikor enged az egész heti feszültség, kisebb koncentrációval, szétszórtabb figyelemmel teszünk-veszünk. A fügebokrot nézegettem, a reggeli szedés után maradt-e még rajta érett termés, majd a szárítókötélről beszedtem a rekkenő hőségben néhány óra alatt megszáradt ruhákat, vagyis a vasalnivalót (ami ekkora forróságban hanyagolható tevékenység). Automatikusan, oda sem nézve kezet mostam a fürdőszobában, majd a konyhában nekiláttam a paradicsom szeleteléséhez. Akkor vettem észre a tenyerem szélén, a hüvelykujjam felett az apró fekete „valamit”, amit szemüveg nélkül piszoknak véltem. A kés fokával próbáltam egy könnyed, laza mozdulattal eltávolítani, de nem hagyta magát. – Atyaúristen, kullancs! – villant belém. Legalább egy deci étolajat rácsurgattam, majd leszedtem a bőrömről. Később a kullancsról olvasgattam az interneten, és erről a korábban jónak tartott „olajos” módszerről kiderült, káros lehet. A Heim Pál Gyermekkórház honlapja szerint a csípés napján viszonylag még könnyű a kullancsot a bőrünkről letépni (ujjal, körömmel vagy bicskával).
Megúsztam a kalandot, kutya bajom. S a kutyáimnak sincs, akiknek alaposan átnéztem, áttapogattam a bundáját. Azóta jobban figyelek rájuk is, magamra is, mert a kullancsveszély nem vicc.
