Elmentünk lányommal az orvoshoz, mert fájt a torka, de a választott doki szabadságon volt, így egy másikhoz küldtek. Az orvosnő megvizsgálta, majd adott köhögtető szirupot. A torokfájás elmúlott pár nap alatt, de továbbra is köhögött, ezért újra elmentünk, ezúttal egy harmadik orvosnőhöz, ugyanis a helyettesítő is szabadságra ment. Miután fogadott bennünket, elkezdte olvasni a számítógépben az előző bejegyzéseket, majd mérgesen azt mondta, ő nem látta még soha ezt a gyereket, honnan tudja, hogy mi a baja, mikor az előző bejegyzést alig kezdték írni, nem fejezték be. Mondom, most én mit csináljak? És kiderült, a múltkori vények között szerepelt volna egy antibiotikum is, de arról az előző orvosnő egy kukkot sem szólt, és fel sem írta, csupán a köhögtetőt. Megvizsgálta Katát, közben folyamatosan zsörtölődött, hogy ezt így nem lehet, stb., és elküldött bennünket azonnal vérvételre. De, nem kérdezte meg, hogy reggeliztünk-e, nekem meg ez akkor eszembe sem jutott, csak amikor a vérvétel után vigasztalta lányomat a nővérke: most majd vesz valami finom reggelit apuci. Mondom, mi ettünk már. Erre rám nézett a nővérke, és szörnyülködött, hogy a fenébe nem kérdezte meg ezt az orvosnő, mielőtt ide küldött volna bennünket. Aztán, amikor a végre kiszabadultunk az egészségházból, és elmentünk a patikába, kiderült, hogy olyat írt ki az orvosnő, amit nem tudok használni, hiszen nincs inhalációs gépem. Itt meg a patikus nézett értetlenül: nem értette, hogyan írhat ki ilyet egy orvos anélkül, hogy megkérdezett volna, van-e hozzá megfelelő felszerelésünk…
