Nyáron megszokhattuk – főleg ha a sokáig alvók táborába tartozunk –, hogy olykor arra ébredünk, ismerősök vagy ismeretlenek éppen a házunk előtt állnak meg beszélgetni, és lassan magunkhoz térve legelőször embertársaink problémája, bánata, öröme üti meg a fülünket. Ez ugye abszolút érthető, abban az időszakban ugyanis egész éjszaka nyitva állnak az ablakok. Azután ez abbamarad, és jönnek az őszi-téli esték, amikor az ébresztőórán és a telefonon kívül semmi nem tud felkelteni bennünket. Hogy ez hogyan jut éppen most eszembe? Hát úgy, hogy rájöttem, télen is ébredhetünk az utcán járó emberek hangjára. Nem kell hozzá nagy hangerő, sem nyitott ablak, egyszerűen csak olyan állapotban kell lenni, hogy fogékonyabbak legyünk embertársainkra. Így még a ködön, a becsukott ablakon, a lehúzott redőnyökön keresztül is felfigyelhetünk a hírekre, vagy éppen a pletykákra, amelyek lehet, hogy nem érintenek bennünket, de arra elegendőek, hogy elűzzék a szemünkből az álmot, és rászánjuk magunkat a felkelésre. Talán az ünnepek teszik ezt a nyitottságot.
A tanulság: az ünnepi hangulatban nyitottabbak vagyunk, éppen ezért kevesebbet alszunk.
