Kisvárosban nőttem fel, ahol gyermekkoromban természetes volt, hogy hangos „csókolommal” köszöntünk a szomszédoknak, sőt mindenkinek, aki betévedt az utcába. „Tessék megadni a tiszteletet az idősebbeknek! Semmibe se kerül jólneveltnek lenni! ” – okítottak bennünket.
Újvidéken, Szabadkán nemigen tapasztaltam/tapasztalok ilyesmit, ezért ha újságíróként faluhelyen járok, mindig boldogan köszöngetek vissza az engem üdvözlő ismeretlen gyerekeknek.
A múltkoriban a szabadkai városházán ügyintézés közben nem győztem csodálkozni: a liftben kedvesen rámköszönt az első emeleten hozzám csatlakozó, fogalmam sincs melyik osztályon dolgozó, vadidegen tisztviselőnő. A második emeleten a folyosórengetegben eltévedtem, és kicsit szorongva kopogtam be az egyik irodába, hisz 8-9 évvel ezelőtt, amikor elég sok ügyet kellett intéznem, számos keserű tapasztalatot szereztem huszonéves pökhendi kistisztviselőnőkkel. Most viszont a hivatalnoknő készségesen, előzékenyen útba igazított.
Nem tudom, a városháza különböző osztályain dolgozók versenyben vannak-e a hónap legudvariasabb tisztviselője címért, vagy más oka van a készséges, előzékeny viselkedésnek, de annyi bizonyos: jólesik ez a bánásmód. És ez lenne mindenütt a természetes, például abban a bankfiókban is, ahol a minap a portás/biztonsági őr kiskirályt játszott, a tisztviselőnő pedig olyan rezzenéstelen arccal, unott hangon válaszolgatott, mintha robot lenne.
