Janus-arcú világunk mindenhez nagyon ért, ami az idővel kapcsolatos. Tavasszal és ősszel képes egy órával átállítani az időt, egy kis túlzással képes megállítani még a Napot is, mint Józsue a Bibliában, ki tagadhatná ugyanis, hogy nagyvárosaink az éjjeli sötétben is fényárban úsznak. Ha akarja, az idő(járás)t is átalakíthatja, fortyogó katlanná változtathatja a Földet néhány évszázad alatt.
A kérdés csak az, hogy az ellenkezőjére vajon képes-e. Le tudja-e hűteni a fölmelegített bolygót és féktelenségét visszafogva önmagát is, ha kell? Meg tudja-e újítani a mérték nélkül fogyasztott meg nem újuló energiaforrásokat: a beszennyezett vizet, a kibányászott fosszilis energiahordozókat és érceket, a tönkretett termőföldet, a kipusztult növény- és állatvilágot és mind közül a legfontosabbat, önnönmagát.
Ez a központi kérdés: képes-e a mai végletekig elanyagiasult, globalizált civilizáció újjászülni az embert olyannak, amilyennek (a hívőknek) isten vagy a (nem hívőknek) a természet eredendően a világra hozta őt: gondolkodó és gondoskodó lénynek.
Ez a jövő legfontosabb kérdése, mert ez a további emberi jövő feltétele: a technológiát bálványozó, az istenhitet haladáshitre (progresszivitásra) fölcserélő, a szellemi törekvést anyagi vágyakra fölváltó, a tudományt vallási tanításként tisztelő mai ember képes-e eredendő formájában újjászülni önmagát mint gondoskodó lényt?
