Amikor 2008-ban debütált a Tesla első elektromos autója, a kétüléses roadster, az átlaghalandó aligha sejtette, hogy ebből „forradalom” lesz. Rövidesen lett. Elon Musk rámenős, környezetbarátságra rájátszó marketingkampánnyal elhitette a világgal, hogy az elektromos autóké a jövő. Ez mára olyan mantrává vált, hogy alig akad autógyártó, amely nem az elektromosokra esküdne.
Pedig gyártásuk – elsősorban az akkumulátor-előállításból származó kibocsátás folytán – lényegesen (30-40 százalékkal) magasabb szén-dioxid-emisszióval jár, mint a benzines autók gyártása. Emellett – mivel az áramot továbbra is hagyományos (gyakran szénüzemű) erőművekben állítják elő – az autók fokozott energiaigénye fokozott termelést generál, azaz a környezetbarátnak hitt elektromos járművek, függetlenül attól, hogy maguk nem szennyeznek, korántsem „zöldek”. Előnyei majd csak az áramforrások megújulóvá válásával érvényesülhetnek, de ez az átállás a legderűlátóbb perspektívában is több évtizedet igényel.
A történetet egyébként talán azzal kellett volna kezdeni, hogy az elektromos autó első működő változatát 1881-ben Gustave Trouvé mutatta be Párizsban. Hamarosan többen (Thomas Parker, Andreas Flocken, Ferdinand Porsche...) követték saját változataikkal. Hovatovább Porsche 1889-es P1 nevű modellje a világ első hibrid autója volt, villany- és gázmotor-üzemmel. Ez idő tájt az Egyesült Államokban is számos reményteljes villanyautó létezett, ám a texasi kőolajlelőhelyek felfedezésével (1900-as évek eleje) minden gyorsan „feledésbe merült”.
A többi történelem – mondhatnánk. Csak különösen szomorúvá teszi, hogy „menet közben” a naftáért nem egy háborút robbantottak ki. Mondvacsinált okokból, mint mindig.
