Valljuk be, áldás ez a rendkívüli, tehát be nem jelentett áramszünet. Az asszonyok elpanaszolják, hogy éppen vasalni akartak – bár ez a szokás is kezd kimenni a divatból –, de hát nem lehet. Hol van már az a sok évtizeddel ezelőtti világ, amikor az asszony nyáridőben az udvaron vasalta a ruhákat, időnként meglengetve a vasalóját, hogy a parázs fölélénküljön benne, ilyen volt a hőszabályozás akkoriban.
Épp most akartam körülnézni a világhálón, de áthúzták a számításomat – no, ezt nem panaszolja senki, csak a fontosakat, bár kénytelen-kelletlen a többi teendő is fölborult.
A másikuk éppen mosni szándékozott, de hát a gép áram nélkül nem indul. A fejésre készülő parasztember helyzete kellemetlenebb, késik a fejés, de ilyen a fölsőbb hatalom, semmit sem lehet tenni ellene.
Jobb híján beszélgetésbe elegyednek egymással az emberek. Tíz percre, fél órára, mert nincs áram. Úgy tűnik, van is bőven témájuk. Fölfedezték, hogy az áramszünet nem istencsapás, hanem a pihenés és a társalgás ideje. Az egymáshoz közeledésé. Komoly, világmegváltó gondolatok és a legmellékesebbek egyaránt terítékre kerülnek.
Hofi Géza már régen megénekelte: Kell egy kis áramszünet, / Időnként mindenkinek, / És aztán megint mehet / Minden tovább. / Fárasztó sportág a pénzvadászat, / Pihenni közben nem lehet…
Nem is vicces.
