Szemerédi (Bugyi) Károly Macahunkán (Macahalmán) kezdett dolgozni már tizenhárom évesen. 1948-ban hideg, szeles kora tavasz volt, az apjával szőlő dugványokat ültettek, és ekkor csúnyán megfázott. Az apja elvitte kerékpáron Zentára a Vígh doktorhoz, aki tüdő szakorvos volt. Megröntgenezte a Karcsi gyerek tüdejét, és a felvételen sötétfekete volt mindkét tüdőszárnya. Heptikás a gyerek, ebből nem szoktak csak úgy kigyógyulni. Valami gyógyszert, kis pirulát adott az orvos Karcsi apjának, de nem biztatta semmi jóval, hiszen előrehaladott tüdőbaja volt a gyereknek. Ha bír enni a gyerek, etessék, ahogy csak bírják; szalonna, sonka, ha hízik, gyarapodik a súlya, meg fog gyógyulni – mondta az orvos.
Egy hónap múlva már úgy nézett ki Karcsi tüdeje, mint borulás után, amikor szakadoznak a sötét felhők, észrevehetően javult az állapota. Újabb egy hónap után az apja elvitte Karcsit a szövetkezet biciklijével Törökkanizsára a Vukovics nyugdíjas tüdőorvoshoz, de nem mondta meg, hogy a Karcsinak előrehaladott heptikája volt. A Vukovics nem is látott rajta semmi rendellenességet.
Nagy szerencséje volt Karcsinak, hogy teljesen kigyógyult, az orvosi segítség itt kevés lett volna. Sok ehhez hasonló történetet hallottam bánáti körutaim során. Népi orvoslás, vagy valami más...
