Túlvagyunk az idei első „emberen“! A szeptemberen, ami ugyan még nyárias meleget hozott, de a néhány napja beköszöntő októberrel már megérkeztek a csípős és hűvös reggelek is. Ki tudja, hogy mit tartogat még számunkra, hiszen hozhat fagyot és havat is. A többi „embertől“, a novembertől és a decembertől viszont már másra nem is számítok. A szeptember és az október számomra már a tél előhírnökei, és egyben az utolsó figyelmeztetés is, hogy a zord hidegre készen kell állni. Nincs több haladék, a fűtési idényre fel kell készülni! A kéményt kipucolni és a kályhát előkészíteni.
Készen állunk a télre. A tűzifa javát még a nyár elején megvettük. Hagytuk a szabad ég alatt száradni, majd néhány hete összevágtuk és a fészerbe tettük. Időközben úgy döntöttünk, hogy veszünk még hozzá valamennyit. Inkább legyen bőségesen. Ha nem fogy el, akkor megmarad a következő télre.
A fűtésnél villanyt és gázt nem használunk. Nem bízzuk magunkat a nagy ellátórendszerekre, hanem fatüzelésű kályhát használunk, ami bármikor felfűthető a fészerben lévő fával.
A cserépkályha nem gombnyomásra működik. A begyújtás után össze is kell takarítani a szétszóródott hamut és fadarabkákat. Mégsem cserélném le másra, mert a cserépkályhában lobogó tűz látványa és hangja elcsendesít és megnyugtat. Ez számomra a mágikus családi tűzhely, amiből őserő, fény és meleg sugárzik. Erő, fény és meleg, ami az életet szolgálja, és mindig úrrá lesz pusztító zimankón.
