Svédországban valamikor 1992 táján döntötték el, hogy a boltokban megszüntetik a műanyag zacskók árusítását. A képlet egyszerű volt: a staniclik mellett megjelentek az ugyanolyan teherbírású papírzacskók, amelyek az állam támogatásával olcsóbbak voltak, így a svédek hónapok alatt átálltak az újrahasznosított papírból készült tasakra, a nejlont pedig szép lassan elfelejtették. A tájainkról származó emberek csak ámultak-bámultak, amikor egy svéd szeméttelepet megláttak, mert ott példás rendben minden hulladék szelektálva volt, s már 30 évvel ezelőtt kezdték újrahasznosítani a pillepalackot, a papírt és minden más szemetet.
Azóta a világon milliárdos üzlet lett ezen hulladék újrafeldolgozása, a szemeteskukákba sem dobálnak már mindent az emberek Nyugaton, s gyermekeiket is a tudatos környezetvédelemre próbálják nevelni. A szemetesek szépen rendben viszik el a kiválogatott hulladékot, s az utcákon is külön kukákba lehet rakni az újrahasznosítható dolgokat.
Tájainkon is megjelentek az ilyen kukák, ám még évekkel ezelőtt mesélték, hiába az igyekezet, megfelelő telepek nélkül a kommunális vállalat egy helyre dobál mindent. Aztán városunkban azt is kitalálták, hogy például a palackokat a helyi közösségekben is le lehet adni, s a lelkiismeretesebb emberek éltek is ezzel a lehetőséggel.
Most azt találták ki, hogy az újrahasznosítható hulladékért hetente egyszer eljönnek a nagyvárosból, ahol van megfelelő depónia, s elviszik a polgárok ily nemű szemetét, de csak akkor, ha igazolvánnyal együtt felmutatják a lokális kommunális vállalatban befizetett friss, kiegyenlített számlát.
Három kérdés: a nagyvárosban vajon pénzzé teszik-e a környékről elszállított újrahasznosítható hulladékot? Ha igen, miért kötik a szemét elszállítását lokális szinten befizetett számlákhoz? Vajon ezen intézkedéssel azt akarják-e elérni, hogy a kutya se vigye ki hozzájuk a szétválogatott hulladékot?
Naša posla – mondanánk.
