Szeretek másodkézből vagy használtruha-üzletben vásárolni nemcsak magamnak, de a gyerekek számára is. Egyedül a cipő tekintetében vagyok “háklis”, abból csakis a kiváló minőségű, az életszakasznak megfelelő (nem feltétlenül ismert márkás) lábbelit keresem és nem sajnálom a rávalót. A minap épp a legnépszerűbb közösségi felületen vadásztam néhány ruhadarabra, mikor szembejött velem egy felmérés, amely a kisgyermekes szülők vásárlási szokásait szerette volna feltérképezni – arra irányult, ki hol szerzi be a csemeték számára a ruhákat, hajlandó-e használt holmit venni a lurkóknak? A legtöbben semmi kivetnivalót nem találtak ebben, hiszen korábban is generációról generációra szálltak a kisruhák, a szülők egy része – főleg vehemens anyukák – azonban egyenesen lealacsonyítónak találta már magát a kérdést is, és hangsúlyozta, eszébe se jutna mások levetett holmijába öltöztetni drága méhe magzatát. Nyilván mindenki abban járatja a gyermekét, amiben csak akarja, illetve amit a családi kassza megenged. Mi leginkább a ruha tisztaságát és a gyermek rendezettségét helyezzük előtérbe, ráadásul a turkálókban gyakran sokkal minőségesebb darabokat lehet találni, mint egy-egy üzletben. Másodsorban, ilyenkor gyakran – talán nem is ok nélkül – felmerül bennem a sejtés, hogy talán akkor veszítettük el tekintélyünket a felnövő generációknál, mikor hagytuk, hogy egy-egy ruhadarab már-már státuszszimbólummá váljon a fiatalok szembében és más értékek fölé nőve az legyen a megbecsülés és elfogadás mércéje...
