Elárulom, szinte lehetetlen vállalkozásba vágja a fejszéjét, aki a városunkhoz hasonló kisebb településen papucsot óhajt venni a gyereknek télvíz idején. A csemetének úszópalánta lévén ilyenkor is szüksége van ilyesfajta lábbelire, szóval a minap nyakamba vettem a várost és keresgéltem. Bejártam az összes sport-, cipős- és kínai boltot, az uszodába megfelelő papucsot azonban csak nem találtam. Tudtam, a legnagyobb keleti áruházban sikerrel járhatok, ám pechemre azt a közelmúltban bezárta a felügyelőség, így első alkalommal ott is hoppon maradtam. Igen ám, de már másnap kiderült, Szerbia továbbra is a lehetőségek országa! A minden balkáni hájjal megkent tulajdonosok (és valószínűleg a mögöttük álló könyvelők és tisztségviselők) ezúttal is feltalálták magukat, a zavartalan árusításhoz csupán pár napra és néhány, a törvény nyújtotta kiskapura volt szükségük: a főbejáraton ugyan továbbra is ott díszelgett a piros zárszalag, a hátsó kapun viszont zavartalanul be lehetett jutni az épületbe, az ajtó felett meg ott díszelgett a friss cégtábla! Szerencsére papucsot is találtam, igaz szokásukkal ellentétben ezúttal a „kici kínai” ragaszkodott a fiskális számlához...
