A téma az utcán hever – mondogatjuk olykor azon kollégákat biztatva, akik esetleg témaínségre panaszkodnak. Arról, hogy ez mennyire igaz, mindenki meggyőződhet, nem kell hozzá újságírónak lennie.
A téma gyakran valamely bolt előtt hever... és kéreget. Egyesek borgőzös „hangosítással”, olyanokat mondva, hogy megsegít majd az isten, meg ilyesmi. Ezeket nem tudom sajnálni, sőt megvetem. Egyrészt nonszensz, hogy valamely földönkívüli entitás pozitív megkülönböztetéssel viseltetne irántam (ez földi entitások közül is csak ritkákra mondható), másrészt tény, hogy munkát – és általa betevőre valót – csak az nem talál, aki nem keres.
A közelmúltban döbbentem meg, egy számos ingatlannal rendelkező, számomra tehát dúsgazdag ismerősön, midőn falazni láttam. Ő vett észre és leszólt a téglák közül. Én meg vissza a kérdéssel; hát te? Nincs munkás, senki sem akar dolgozni – így ő.
Az illető egyébként 30 éve menekült el Szlavóniából a testvérháború borzalmai elől. „Voltak időszakok, amikor szó szerint éheztem” – mesélte az itteni kezdetekről. Amikor egy bicikligumi-viszonteladás révén 10 márkára (akkoriban ez volt a kurrens) tett szert, elmondása szerint úgy örült, mintha a lottófőnyereményt ütötte volna meg. A többi történelem. Ma több százezer eurós forgalmat lebonyolító külkereskedelmi cége, ingatlanjai, földjei stb. vannak, de ennek ellenére sem szégyenl tapasztani, meszelni, falazni.
Belegondoltam, ha ilyenkor, afféle pihenőként koszos, szakadt munkásruhájában kiülne egy bolt elé, bizonyosan dobnának elé néhány dinárt.
